Andy Vajna esete az igazsággal

2009. február 11. 10:57, comment:com

Van az úgy, hogy az embernek van egy lapátfülü, pattanásos arcú, de alapvetően jólelkű unkatestvére, András, és valahogy rá akarjuk beszélni a csajunk facér barátnőjét, a kikapós Esztert, hogy jöjjön már össze vele. Ilyen esetben az eufemizmus (érdekes arca van) bocsánatos bűn, mert ha a megfelelő pillanatban (a hatodik rum-kóla után) vezetjük elő Bandit, talán még össze is jöhet neki valami, csak nem rontjuk az esélyeit azzal, hogy az igazat mondjuk jóelőre. Valahogy így éreztem magam végig a sorozatjunkie.hu-n tegnap látott Andy Vajna-interjút nézve, csak éppen én azt kurvára nem szeretem, ha teljesen hülyének néznek. Vajna a Terminátor-franchise egyik tulajdonosa, és mint ilyen, a filmek és az RTL-en most bemutatkozó sorozat producere is, így azt elnézem neki, hogy a Sarah Connor krónikái alcímmel ellátott szériáró kozmetikázva beszél, és az egyértelmű kérdésre (milyen a nézettsége a sorozatnak?) is kitérő választ ad, mi sem Pista lapátfüleit (esetünkben az ötmilliós átlagot) emlegetnénk, hanem a mélybarna szemeket. Az viszont kissé meghökkentő, hogy a producer, oppardon, prodjúször a szingöl mádörös sorozat egyik atyja azt sem tudja hanyadik évadánál tart a sorozat (nem a harmadiknál, hanem a másodiknál), fogalma sincs, hány epizódos az első évad (nem tizenhárom, hanem kilenc), az pedig még az iszonyú állatságokat kérdező, és abszolút képben nem levő Horváth Évánál is idegesítőbb, hogy Vajna képes az első sorozatát dirigáló Josh Friedman producert mint Hollywod egyik legjobb és legtapasztaltabb tévésének eladni, mert ez így színtiszta hazugság.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés