Hírek kókuszgolyó mellé

2009. február 12. 13:21, comment:com

Irreálisnak találta a Legfelsőbb Bíróság a David Merlininek másodfokon megítélt 20 millió forintos kártérítés összegét az RTL Klubbal szemben, azt 2 millió forintra mérsékelte. Így az illuzionista a kereskedelmi csatornának az elmaradt és a frissen megítélt perköltséggel együtt összesen 22,6 millió forintot tartozik fizetni. A másodfokú ítéletet követően Merlini vitatható körülmények között inkasszózta a megítélt 20 millió forintot, míg a rá kirótt 4,5 millió forintnyi perköltséget felszólítás ellenére sem fizette meg az RTL Klubnak. Így a mai döntés értelmében a jelenleg Amerikában is dolgozó előadóművészen összesen 22,6 millió forintot követel a műsorszolgáltató. A csatornát üzemeltető Magyar RTL Televízió Zrt. bízik benne, hogy Merlini rövidesen kiegyenlíti tartozását, ellenkező esetben jogi eszközökkel hajtja be jogos követelését. További részletek a Médiainfón. A médiahatóság megkezdi a két országos kereskedelmi rádió - a Sláger és a Danubius - által használt frekvenciakészlet pályáztatásának előkészítését; erről szerdai ülésén döntött az ORTT. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint ennek első lépéseként - a hírközlésért felelős miniszter útján - felkérik a Nemzeti Hírközlési Hatóságot a jelenlegi két jogosultság "frekvenciakészletének aktuális műszaki paramétereinek elkészítésére", azaz "a műsorszolgáltatási lehetőségek jegyzékének és az ehhez tartozó frekvenciatervek kidolgozására". Lakatos Márk stylist lett az Absolut Media kiadásában megjelenő Stílus Magazin új művészeti vezetője. A februári szám a Megasztárból is ismert stylist nevéhez fűződik. A stylist a 2003-as alapítás óta főszerkesztőként tevékenykedő Réz Andrással együtt készíti a lapot, és ők készítették a decemberben megjelent Stílus Rouge negyedéves magazint is. A Rouge a Stílus Magazin női vonala: „prémium divat, design, életmód magazin trendvadász nagyvárosi nőknek” - írja a Kreatív. Újra szünetel a Vacsoracsata. Tavaly ősszel már hibernálták egy időre a műsort, akkor a Celeb vagyok miatt, majd január 5-től indult újra. Most a Széfnek fogja átadni a helyét egy időre, de Rényi Ádám, az RTL kommunikációs igazgatója azt nyilatkozta a Storyonline-nak, hogy a főzőcskés reality bármikor visszatérhet, csak jegelték egy időre, de nem ásták el. A Duna Televízió is megindítja a maga riportműsorát, az első adást jó bulvárosra vették, de hát valahogy nézőt kell gyűjteni. A Kirakat című műsor "érdekes emberekről, szokásaikról, problémáikról, és furcsa, nem mindennapi történetekről szól. A műsor szombatonként, az esti Híradó után jelentkezik. A Kirakat helyet ad bármilyen témának, ami eltér az átlagostól és leköti a nézők figyelmét: ilyen lehet egy pórul járt fogyasztó, vagy egy fogyatékkal élő ember szomorú története. A műsor megdöbbentő bűntényekről is beszámol: az első adásban a veszprémi kézilabdások ellen történt merényletről is szó esik." Majd az - állítólag - szintén romák miatt a bezárás határán ingadozó szétlopott sarkadi Tescóról is szó lesz. Végül láthatunk egy riportot az emberről, aki tíz éve nem ült le. A szerkesztő-műsorvezető Gellért Alpár lesz. Szombatonként 18:25-kor a Dunán. Sanya és Brendon számos kaland után végre megérkezett Bamakóba. A Comedy Central két kedvence a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola csapatával vágott neki a hosszú és kalandosnak ígérkező útnak. A mackók Afrikát imádták a legjobban, de már hiányzik nekik az itthoni panel környezet. "A bundánkat némileg megviselte a sivatagi klíma, Sanya szőrébe egy olyan afrikai bogár költözött, amelyik szőrt eszik és filcet ürít, így nem néz ki jól" – mondta Brendon. Azurák Csaba az egyik megszólalója annak a könyvnek, amely sikeres kodolányisokról szól. Virágh Ildikó, a Kodolányi János Főiskola tanára, a Vörösmarty Rádió főszerkesztője tegnap mutatta be legújabb, sikeres kodolányisokat bemutató könyvét. A szerző mind a 18 beszélgetőpartnere a Kodolányi János Főiskola elvégzése után nagyon gyorsan a hazai közélet fontos pozícióiban helyezkedett el.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés