Van pézséd? – Orrfújás etikett

2010. december 30. 0:22, cotcot

Amiről most szó lesz, ugyanúgy megtörténik velünk nyáron, mint télen, általában naponta, és legalább annyira természetes, mint amennyire undorító tud lenni, ha valaki nem illően végzi. Japánban inkább ne tegyük, itthon jobb, ha gyorsan és halkan túlesünk rajta. Sok köze van a testnedvekhez, a szexhez viszont kevés. Nem kell tovább találgatni. A megfejtés az orrfújás, amiről többek között azt is megtudtuk, hogy még a felnőttek többsége sem tudja helyesen kivitelezni. A tél a hidegen kívül megannyi egyéb kellemetlenséggel jár, amelyek közül a hol megdermedt, hol megeredő orrnedv csak az egyik. Elég csak a hidegből felszállni a buszra és máris megindul, aminek nem kellene. De mi van akkor, ha olyan tömött a járat, hogy megmozdulni nem lehet, nemhogy orrot fújni? Mi az orrfújás illemtana itthon és külföldön? És mennyire kell ezt betartani? Takony kint vagy takony bent? Nos, ha Horvátországban lennénk, akkor az orrtörlés lenne a maximum, de a nyilvános orrfújás a "nem illik" kategóriába tartozik. Ez a helyzet Amerikában is, ahol a szőke és napbarnított bőrű Barbie-lányok is inkább hosszasan szipognak és szörcsögnek, de a nyilvános orrfújás körülbelül olyan, mintha mi minden gátlás nélkül szellentenénk mások társaságában. A szipogással máshol sincs baj, például Japánban sem. Az ő szemük akkor kerekedik ki, amikor a nyugati ember nem zavartatva magát, zsebkendőbe fúj orrot a szemük láttára. A művelettel persze semmi baj nincs, a nyilvános akcióval annál inkább, orrfújáshoz tessék félrevonulni. Japánban sem a szövetzsepi, sem a papírzsepi nem járja, helyette spéci, kifejezetten erre a célra kifejlesztett papírkendőbe kell intézni. És eszünkbe se jusson a a zsepit a zsebünkbe tömködni! Nincs is annál nagyobb tiszteletlenség, mint a saját taknyunkat magunknál hordani. Ahogy Japánban, úgy Indonéziában is az egyik legnagyobb illetlenség társaságban, mondjuk az ebédlőasztalnál orrot fújni. Ha ott jön ránk az orrfújhatnék – ami mondjuk Indonéziában nem is olyan elképzelhetetlen, tekintve, hogy a chili minden étel alapja –, jól el kell vonulnunk minimum egy hangszigetelt sarokba, ahol aztán elvégezhetjük az orrfújást. És ha már Ázsia, akkor ott van még példának Kína, ahol a szipogás és a böfögés szintén nem számít illetlenségnek. Köpködni étkezés közben nem szoktak, vagy ha mégis, azt az asztaltól távol teszik. Hasonlóan működnek orrfújás kérdésében is. Orrfújás etikett itthon Mivel azonban Magyarországon vagyunk, az itteni etikett érvényes. Görög Ibolya Protokoll – az életem című könyvében azt tanácsolja, hogy az orrfújást végezzük minél kisebb feltűnéssel, halkan és minél gyorsabban. A szakértő szerint csak akkor kell félrefordulni, ha ezzel az újabb oldalon nem ugyancsak emberek felé fújjuk az orrunkat. Nálunk nem tartja senki illetlennek, ha a gőzölgő leves miatt megeredt nedvektől az asztalnál szabadulunk meg. Ilyenkor kell előkerülnie a mosott-vasalt (!) pamutzsebkendőnek (!!!), amibe leszegett fejjel és magunk elé meredt tekintettel végezzük a műveletet minimális hanghatással, ha lehet. Pont ez az, amit viszont az egészségügyi szakemberek nem ajánlanak, mert szerintük az orrfújás legyen hatékony, ne pedig illedelmes. Tanulni kell Az ember nem úgy születik, hogy tud orrot fújni. Csecsemőként például képtelenek vagyunk rá, három éves kor körül aztán már kezdjük elsajátítani a technikát, de úgy istenesen csak öt-hat éves korunk körül tudjuk kifújni az orrunkat. És akkor sem jól. Állítólag a legtöbb felnőtt nem fúj helyesen orrot. Nem azért mert nem tudna, hanem mert nem akar, ugye, mert azt nem illendő. Ez tévedés. Az orrfújással nincs semmi baj, a szipogás, szörcsögés, krehálás, harákolás az illetlen. Egészségügyi szempontból az a jó ugyanis, ha erőteljesen, a legtöbb váladékot eltávolítva visszük véghez az akciót. Ezzel ugyanis eltávolítjuk a baktériumokat, az orron át vett levegő pedig szűrve van a baciktól. Ilyenkor nincs helye a szégyellőségnek, mert ki akar arc- vagy fülüreggyulladással az orvosnál kikötni? A szipogás-törölgetés-szipogás hármas egysége a legfölöslegesebb művelet akkor, ha tényleg meg akarunk szabadulni a bacilusos váladéktól, ami így leírva is olyan undorítóan hangzik, hogy ne akarjuk azt még magunkban is tartani. A folyamat a következő: egyszerre mindig csak az egyik orrlyukat fújjuk ki, a másikat fogjuk be. Hajtsuk előre a fejünket, hogy a gravitáció a segítségünkre legyen. Fújjuk ki alaposan az egyik orrlyukat, majd ha ezzel végeztünk, csak akkor következzen a másik. A kérdés már csak az, hogy mibe fújjunk orrot. Kis zsepisztori A higiéniapártiak szerint eldobható papírzsebkendőbe kell orrot fújni, az illemre szavazók viszont a textilzsebkendőt favorizálják. (Vajon melyikük mosott már tépőzár módjára összeragadt textilzsebkendőket?) A gentleman kódex szerint a férfiak a nadrág- vagy zakózsebükben tárolhatják a textilzsebkendőt, melynek használatban és gyakran kinézetben nem sok köze van a díszzsebkendőhöz, így ezek nem összetévesztendők. Európában a textilzsebkendő valamikor a 11. és 16. század között terjedt el – a kultúrtörténészek nem jutnak dűlőre a kérdésben –, addig határozottan nem éltek vele. Az orrfújást elintézték máshogy, a könnycseppek felitatására a középkorban ott volt például a fejkendő. A 16. században már szinte valamennyi festményen láthatjuk a túldíszített, csipkés, kivarrt textildarabot, amelynek használatban nem sok köze volt a mai textilzsebkendőkhöz. A textildarab állítólag azért tudott elterjedni, mert a nők neszesszer híján ebbe csomagolták a pipereeszközeiket. Később porrá őrült dohányt tartottak benne, amelynek elterjedésével a zsebkendőgyártás is fellendült. A 17. században kvázi női magazinként funkcionált: nyomtak rá költeményektől kezdve a színpadi jelenetekig mindent. A zsebkendő használatának külön etikettje alakult ki, az elejtésének a lányos anyák külön fejezetet szenteltek, hogy aztán pont az az úriember emelje fel, akit a lányuknak kiszemeltek. Bár a textilzsebkendőt mára felváltotta a papírzsebkendő, a környezettudatos emberek egyre nagyobb tömegben térnek vissza az előbbihez.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés