VV5: Vera hazaküldte az Alfahímet

2012. január 2. 7:48, Habostorta

Az érzékeny lelkű lány markáns győzelmet aratott a párbajon... ...a szavazatok 67%-át szerezte meg. A nézők a balhét szeretik, a Dukai család pedig örülhet, hogy visszakapták gyermeküket. Nevetés és könnyek jellemezték az év utolsó napját a villában, a lakók elengedhették felgyűlt konfliktusaikat - nemcsak képletesen, szó szerint is. Kaptak ugyanis néhány léggömböt, mindegyiken egy-egy papírral. Ezekre a cetlikre páronként felírhatták, milyen konfliktusaik voltak/vannak és hogyan oldanák meg ezeket. A léggömböket ezt követően közösen felengedték, hogy a problémákkal együtt szálljanak el, és békében érjen véget az év. Természetesen bent már napok óta arról szólt minden, hogy a párbajozók és támogatóik igyekeztek meggyőzni a nézőket arról, hogy miért Verának vagy éppen Gergőnek kellene folytatnia a játékot. A hétvégén ezt kifejezetten humoros formában tehették meg: azt a feladatot kapták, hogy "adják el" saját párbajozójukat. Péter az Alfahímet, Gergőt árulta, Verát pedig Fecó értékesítette kisebb-nagyobb sikerrel - a nézők mindenesetre az utóbbi párost találták jobbnak.       A folytatásban kiderült, hogy a szilveszteri buli már délután kezdetét vette, nem is akárhogy: az X-Faktor2 két finalistája, Muri Enikő és Kocsis Tibor, valamit a tavalyi győztes, Vastag Csaba érkezett a villába. Attilát Enikő annyira elbűvölte, hogy rögtön meginvitálta a lányt a hálószobába is. Az X-esek távozása után azonban még nem ért véget a buli, Dj Dominique is tiszteletét tette a luxusbörtönben. A zene összehozta a lakókat, olyannyira, hogy Attila meglepő kijelentést tett Verának: a nagy manipulátor az érzékeny lelkű lányt várná vissza a párbajról. Dj Dominique után Tóth Gabi is beköszönt, jobban mondva berobbant a villába, majd rendesen elbúcsúztatták az óévet. Vasárnap este kezdetét vette a párbaj, a búcsú előtt szokás szerint az ellenfelek villabeli kapcsolatát elevenítették fel rövid összefoglalókban, majd először Vera, utána Gergő köszönt el a többiektől.Miután a párbajozók megérkeztek a stúdióba, újabb videók kerültek elő villabeli életükről. Az eredményhirdetés előtt már csak egyetlen dolog volt hátra, a kortesbeszéd. Fecó Verának, Péter Gergőnek kampányolt. Mindenki elmondhatta szépen, kit vár vissza a párbajról - a többség Gergőre voksolt. Nem sokkal később azonban a lakók aktuális közellensége, Vera nyitott ajtót rájuk. A karakteres lány - akinek soft-pornója decemberben vírusként terjedt a neten - nem kis fölénnyel nyerte meg a VV5 hatodik párbaját. Úgy tűnik, Vera valóban a villa terrorjától izmosodik, lakótársai közül egyedül Fecó áll mellette töretlen lendülettel. Gergő utolsóként Seherezádétól köszönt el, bár túl sok romantikát nem csepegtetett búcsúszavaiba.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés