Kitehetnénk a képernyőre egy képletet is

2013. november 1. 12:06, comment:com

A magyar Spektrum gyártott egy Behálózva című ismeretterjesztő-sorozatot, amely november 2-án, 16 órakor indul. Barabási Albert-László erdélyi születésű hálózatkutató munkáját mutatják be, aki most Bostonban él, kutat a Harvardon is, és ő találta ki a skálafüggetlen hálózat fogalmát. A hálózatelméletnek egyébként elképesztően sok alkalmazása lehet, például az orvosoknak és a terrorelhárítóknak is segít. Lévai Balázs, a sorozat készítője azt mondja, nagyon-nagyon igyekeztek érdekessé tenni a formátumot. Van értelme egyáltalán ismeretterjesztő-műsort forgatni? Arra gondolok, hogy miközben az első részt néztem, eszembe jutott, hogy az átadott ismeretanyag elférne egy A4-es oldalon… Sőt, valójában három képletben is leírható, és lehetne az, hogy ezeket mutatjuk egyenként öt percig a képernyőn. Nagyon sokféleképpen be lehet csomagolni egy tudományos kutatás eredményét, lehet belőle könyvet, szakcikket írni, meg mesefilmet is készíteni. A Spektrum most egy ismeretterjesztő műsort szeretett volna, és gondolom azért döntöttek így, mert szerintük létezik olyan közönség, amelyhez így lehet eljutni. Amennyire értem, a siker sem attól függ, hogy nagyon nagy lesz-e a nézettség, hanem attól, hogy elérjük-e célcsoportot. Úgy hallottam, többnyire értelmiségi, képzett közönséghez próbálunk szólni, de azért szórakoztató módon. [Lévai Balázs előtte azt mondta, a 35 év fölötti férfiak a célcsoport –  Comment] [...] Bővebben!

Tovább a teljes cikkre...

Keresés