"Maga hozta el a polccímkét??? Ez volt az első hibája!"

2018. június 29. 12:20, Tékozló Homár

Az alábbi beszámoló alapján a Savoya Parkban működő Auchan munkatársainak rém határozott elképzelése van a megfelelő vásárlói magatartásról, és az esetleges véletlen vagy tapasztalatlanságból fakadó kilengéseket nem restek  a helytelenül viselkedők orra alá dörgölni akár többszörösen is. Az elvárások pedig nemcsak sokfélék, de kiszámíthatatlanul változnak is. Például amíg a pénztáros visszaszalajtja a vevőt a polchoz, de nem kéri el a bizonyítékként szolgáló árcetlit, addig az ügyfélszolgálat irgalmatlanul leteremti a cetliszorongatáson kapott vevőt. Kedves Auchan, kicsit több konzekvenciát. Vagy csak simán emberi hangnemet. És főleg pontos árfeltüntetést. Kedves Homár! Kicsit belémakasztotta ma az ideget az Auchan nevű francia hiperszupermarket. Történt ugyanis, hogy vásároltam 2db 1 literes Mobil Classic 5W40 típusú motorolajat, mert láttam, hogy a 2189 forint helyett most épp csak 1490 forintba kerülnek. Mondom szuper, úgyis kell majd a kocsiba, úgyhogy megveszem. Odaérve a kasszához szomorúan tapasztaltam, hogy a hölgy mikor beütötte az olajaimat a gépbe akkor már 2189 forint volt az áruk, amit ott a helyszínen szóvá tettem a hölgynek, aki azt mondta, hogy szaladjak vissza, nézzem meg biztos jó olajat vettem-e. Persze visszamentem, és mivel úgy is két polccímke volt fent az akcióról, az egyiket - mintegy bizonyítván az igazamat - odavittem a kasszához, és megmutattam a hölgynek. Ő azt mondta, hogy semmi gond, fizessem ki nála a teljes árat, és menjek oda a vevőszolgálathoz, ott majd visszaadják a különbözetet. [...] Bővebben!

Tovább a teljes cikkre...

Keresés