A magyar építész, aki palotáival és felhőkarcolóival meghódította New Yorkot

2017. december 14. 11:57, iroda.hu

San Remó Róth Imre Gálszécsen született 1871-ben, azonban nem sokáig szívta a Kárpát-medence levegőjét, mert már tizenhárom évesen kikerült a tengerentúlra. Az ok a szokásos, az elszegényedett családja Amerikában nagyobb jövőt gondolt a fiú számára. A sors úgy hozta, hogy egy idő után Daniel Burnham és John Root építészirodájához került Chicagóban, ahol beletanult a szakmába. Az építészek szerepet kaptak az 1893-as Világkiállítás tervezésében, ami jó iskolának bizonyult Emery Roth számára is. Később még több neves szakember irodájában pallérozódott, míg végül 1898-ban megnyitotta saját irodáját New York-ban. Nem sokat váratott magára a nagybetűs feladat, hiszen bár egy-két évig a helyi magyar közösség bízta meg apróbb munkákkal, öt év múlva, azaz 1903-ban már a Hotel Belleclaire tízemeletes épületét tervezhette. A szálloda Art Nouveau stílusban épült, acél vázszerkezete pedig tíz emeletnyi magasságba kúszik fel, amely akkoriban már szinte felhőkarcolónak számított. Hotel Belleclaire A két világháború között egyre komolyabb projektekkel bízták meg, Beaux-Arts és art déco stílusokban alkotott nagyot, három leghíresebb épülete a Ritz Tower, a Beresford ház és a San Remo ház. Akkoriban divatos volt az olasz, a francia és a spanyol reneszánsz motívumaival díszíteni az új épületeket. A Ritz Tower egy 42 emeletes ingatlan, amely az első lakóháznak épült felhőkarcoló volt a metropoliszban. Hatalmas lakosztályaival New Yorkban a luxus szimbólumává vált. A 166 méter magas lakóház alsó része reneszánsz témájú rusztikus fehér mészkőből épült, míg a torony téglahomlokzattal rendelkezik, amelyen sokrétű díszítés található. A réztetején pedig obeliszkek sorozata látható. A terveket Hastings közreműködésével alkotta meg, majd 1925 és 1927 között épült meg a toronyház. Az apartman hotel érdekessége, hogy a 400 lakás egyike sem rendelkezett saját konyhával, ugyanis az épületben egy központi étkezdéből látták el az egyes egységeket. Beresford A Beresford ház szintén Roth egyik legfontosabb munkája, amely a Central Park közelében található. Az épület 1929-ben készült el tégla, mészkő és terrakotta burkolattal, késői reneszánszt idéző szobrokkal díszítve. A világ legnagyobb lakóépületének egyike, a hatalmas szerkezet három tornyával és két nagy homlokzatával a Central Parkra és a Manhattan térre néz, miközben csupán 22 emeletes. A monumentális palotát a város leghíresebb építészeti emlékei között tartják számon. A terv zsenialitása, hogy a három torony közül az egyik természetes módon rejti el az épület víztartályát. Az aszimmetrikus elrendezés kompenzálja az épület hatalmas tömegét, miközben egy érdekes horizontot hoz létre. A San Remo ház volt New York első ikertornyos épülete, amely még ma is meghatározza a Central Park nyugati oldalának látképét. 1930-ban épült fel az ingatlan, és úgy tűnik fel a stílusával, mintha egyenesen a középkori, 16. századi olasz reneszánsz világból importálták volna. Ma is a város és a világ egyik legnagyobb lakófunkciójú felhőkarcolója. A 27 emeletes épület tetejét két 10 emeletes toronyra osztották. Az építése 1929-ben kezdődött meg, amikor Roth éppen befejezte a Beresford házat. Ebben az évben a város egy új törvényt fogadott el, amely lehetővé tette a korábbinál magasabb lakóépületek felhúzását. Az ikertornyos megoldással az építész több lakást tudott tervezni, miközben több fényt is kaptak az otthonok. Roth halála után fiai Emery Roth & Sons néven sikeresen menedzselték az építészirodát, és számos komoly megbízást is elnyertek. Többek között olyan irodaépületek tervezésében működtek közre, mint a General Motors Building, a World Trade Center, vagy éppen a Citigroup Center. Eldorado Képek: wikipedia

Tovább a teljes cikkre...

Keresés