Ismét nagyot ment az építőipar, de kevés a szakember

2018. június 15. 13:52, iroda.hu

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a lakásépítés társasház-építéseknél látható 11 százalékos növekedés jelentősnek mondható és azzal magyarázható, hogy a beruházók igyekeznek minél előbb engedélyt szerezni és a kivitelezést gyorsan megvalósítani, hogy át tudják adni az új lakásokat 2019 végéig, mert a jelenlegi szabályok szerint addig van érvényben az 5 százalékos kedvezményes áfakulcs. 2014 óta minden év első négy hónapjában növekedett a többlakásos épületekre kiadott engedélyek száma. Az idei több mint 1100 engedély négyszerese a 2014-es szintnek. Emellett az elmúlt években megkezdett beruházások keretében megépített új lakások sorra jelennek meg a piacon. Az ingatlan.com adatai szerint idén március közepétől június közepéig országszerte 15 százalékkal nőtt az eladó új lakások száma éves összevetésben. Míg Budapesten stagnált az eladó új lakások száma, a megyeszékhelyeken 43 százalékos, a vidéki nagyvárosokban 12 százalékos volt a növekedés. Balogh László hozzátette, hogy idén és jövőre összesen legalább 30-35 ezer lakás készülhet el. Az még kérdés, hogy ezeknek az ára az átadásig hogyan alakul, egyrészt a kereslet erős, de a vásárlóerő korlátokat szabhat az áremelkedésnek. Ugyanakkor az építőipari kapacitás- és munkaerőhiány emeli a lakásárakat, ráadásul az építőanyagok is drágulnak. Tatár Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Futureal Development vezérigazgatója kommentárjában elmondta, hogy az építőiparban dolgozók összlétszámának csökkenése ugyan megállt, de továbbra is 60 ezren hiányoznak a szektorból a tíz évvel ezelőtti állapothoz képest. A kapacitáshiány pedig megnyújtja a kivitelezési időszakot, egy átlagos irodaház immár 23-24 hónap alatt készül el, szemben az építőipari boom előtti 18-20 hónappal. Az irodafejlesztők költségeinek növekedését kompenzálta valamelyest a hozamok csökkenése és a bérleti díjak növekedése. A fejlesztőkre ugyanakkor költségoldalról továbbra is jelentős nyomás nehezedik, amit a bérleti díjak növelésével kénytelenek kompenzálni. A Futureal vezérigazgatója arra számít, hogy az építőiparban az idén mérséklődik az árnövekedés dinamikája, jövőre az apadó uniós források, az állami megrendelések csökkenése, az új lakások áfakulcsa körüli bizonytalanság visszafordítja az áremelkedési Horváth András, a Takarékbank elemzője kiemelte, hogy az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal (IFK) legfrissebb adatai szerint immár több mint 1,5 millió négyzetméternyi ingatlan van kivitelezési fázisban, a beruházások értéke meghaladja a 680 milliárd forintot. Ez abszolút rekord, ezzel a volumennel a magyar lehet a régió legnagyobb ingatlanfejlesztési piaca. A Takarékbank elemzője szerint is a szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül, annak ellenére is, hogy az építőipar foglalkoztatottjainak létszáma történelmi csúcson áll, de ennek a bővülésnek a jelentős része képzetlen munkaerő, ami tovább nehezíti a kivitelezések teljesítését. A következő években az építőiparban jelentős béremelkedésre és fehéredésre számít, mivel a külföldön dolgozó szakképzett munkaerő visszacsábításához a fogadó ország bérszintjének megközelítőleg 80 százalékát elérő fizetések szükségesek. Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára a bővülést az uniós források felfutása mellett a lakáspiacot fellendítő kormányzati intézkedéseknek és az állami beruházásoknak tulajdonítja. Hozzátette, hogy a növekedés mindkét építményfőcsoportot, az épületeket és az egyéb építményeket is érinti. Kiemelte, hogy az első negyedévben átadott 3394 lakás történelmi csúcsot jelent egész évre arányosítva.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés