Lassan teljes pompájában ragyog a Párisi Udvar, Budapest büszkesége

2018. július 11. 13:27, iroda.hu

Az elmúlt időszakban lezajlott munkálatok során befejeződött a homlokzat restaurálása és az épület ékkövének számító kristálykupola megtisztítása. A műemlékvédelmi szabályok követésével megújuló épület kivitelezéséért a Market Építő Zrt. szakemberei felelnek. A Petőfi Sándor utcai oldal után, az épület Ferenciek tere felőli részéről is – egy hat méteres szakasz kivételével - eltávolították az állványokat. Mindig erős nosztalgiát ébreszt bennünk, ha az 1867-1918 közötti – dualizmusnak nevezett – aranykor emlékeire pillantunk, hiszen olyan volumenben és minőségben épültek az ingatlanok Budapesten és a nagyvárosokban, hogy az párját ritkítja szerte a nagyvilágban. Elég ha csak arra gondolunk, hogy Budapest rendelkezik a világ egyik legnagyobb szecessziós műemlékállományával. A Párisi Udvar is egy összetett, számos stílusirányzatot magába olvasztó eklektikus épület, amely mór, gótikus és bizánci elemeket is tartalmaz. Sok eszmerendszer vetette el korábban a historizáló épületeket, de ma már ez is történelem, így az idő zavartalanul egybesimította az egyes korok jellemzőit. Az 1913-ban elkészült ingatlan Párisi Udvar Hotel Budapest néven ötcsillagos szállodaként fog üzemelni, a földszinten és a félemeleten üzletek, éttermek, kávézók kapnak helyet, az első szinten spa, wellness és fitnesz szolgáltatások várják majd a vendégeket, emellett öt szinten vendégszobák, valamint a tetőtérben ötszáz négyzetméteren két tetőkertes, körpanorámás luxuslakosztályt is kialakítanak. A tetőteraszról páratlan panoráma nyílik a városra, a hidakra, a Gellérthegyre és a Duna-völgy világörökségi helyszínére. A homlokzat esetében a Market Építő Zrt. számára hatalmas feladat volt a kerámia- és rézburkolatok patináját helyreállítani, amely – ha lehetőség nyílt rá – jelentős részben eredeti elemek restaurálásával valósult meg, más esetekben pedig a Zsolnay gyár korhű elemekkel pótolta a kommunista időszak primitív beavatkozásait. A felújítási munkálatokban összesen 41 szakrestaurátor dolgozik, összesen pedig mintegy 250 ezer kerámiaelem található a homlokzaton. A Magyarország egyik legnagyobb ívű restaurálási feladataival járó építkezés műemlékvédelmi projektvezetője Tóth András, műszaki igazgatója pedig Bajnok Sándor. A külső szemlélő számára természetesen a homlokzat a leglátványosabb elem, bár korábban a passzázsban sétálgatva is páratlan építészeti értékekre bukkanhattunk, és az atmoszféra is történelmi levegőt árasztott. Az épületegyüttes belsejében meghatározó szerkezeti elemek a passzázst fedő, félköríves szerkezetű kupolák és a lépcsőházak, amelyek szintén megújulva fogják hirdetni az ingatlan különlegességét. Az anyaghasználat pompáját órákig lehetne ecsetelni, most csupán néhány részletet emelünk ki, hogy a színvonalat érzékeltessük, amely tökéletesen illeszkedik majd az ötcsillagos szálloda igényeihez. Az ólmozott, színes üvegeket Róth Miksa eredeti tervei alapján restaurálták, az egyes üzletek portálszerkezete mahagóniból készült, amely Angliából érkezett az 1910-es években. Az üvegmozaikok pedig olasz földről származnak. Nehéz minden egyes részlet eredetét megállapítani, hiszen mint már említettük a későbbi korokban különféle elemekkel egészítették ki az épületet. „Mindannyian izgatottan várjuk, hogy végre elkezdhessük a tesztidőszakot. A kivitelezési munkálatok java része már a hátunk mögött van, de természetesen előttünk áll még a szálloda elindítása is, amely a Párisi Udvar Hotel Budapest és a Mellow Mood Hotels számára is komoly lépés” – mondta a bejáráson Fazekas Tamás, a Párisi Udvar Hotel Budapest szállodaigazgatója. A következő építési fázis alatt a belső munkálatokon lesz a hangsúly, a tervek szerint novemberben már a Ferenciek tere is zavartalanul működhet tovább, megfelelve közfunkciójának. A Párisi Udvar pedig - ahol a Mellow Mood Hotels legújabb, The Unbound Collection by Hyatt szállodalánchoz tartozó ötcsillagos hotele kap helyet - télen készül el, ekkor veszi kezdetét a próbaüzem.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés