A fővároshoz közelítenek a szentendrei ingatlanok átlagárai

2018. szeptember 24. 13:24, iroda.hu

Az átlagos négyzetméterár az agglomerációban már meghaladta a 320 ezer forintot, Szentendrén pedig már 400-450 ezer forintos négyzetméterár átlagról beszélhetünk. Jobbára családi házakat, telkeket keresnek az érdeklődők, de a lakások iránt is van kereslet, derül ki a SMART Ingatlan helyzetjelentéséből. A körülbelül 27 ezer fős településen évente átlagosan 300-350 ingatlan cserél gazdát, amelyeknek átlagértéke tavaly 30 millió forint felett volt az ingatlanközvetítő hálózat adatai szerint. „Az egyre csak növekvő fővárosi árak elől sokan a Budapest környéki településekre költöztek, költöznek. Az északnyugati települések azonban drágább agglomerációs résznek tekinthetők, különös tekintettel Szentendrére, aminek árai a fővárosi külsőbb kerületek szintjén mozognak.” – nyilatkozta Bodnár Tamás, a SMART Ingatlan hálózat első örökös tagú szentendrei értékesítője. „A magas ingatlanárak ellenére mégis számos új tulajdonost köszönthetünk a településen, akik elsősorban a nyugodt és természetközeli hangulatot keresik városunkban.” – tette hozzá Bodnár Tamás. A folyamatosan bővülő keresleti és kínálati oldal igényeinek megfelelően, teljeskörű ingatlan- és hitelközvetítési szolgáltatásaival várja mind az álom otthonukat keresőket, mind az eladás iránt érdeklődőket az immár másodszorra franchise szerződést hosszabbító, szentendrei SMART Ingatlan iroda.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés