Óriásvállalatban egyesülhet az Opus és a Konzum

2018. október 18. 17:54, iroda.hu

Közös ütemterv készül a fúzió menetrendjéről, amelyet a társaságok december 3-ra tervezett rendkívüli közgyűlése hagyhat jóvá. A részvényesek háromnegyedének támogatásával alakuló óriásvállalat a tőzsde negyedik legnagyobb társaságává válhat. Előzetes becslések szerint a vállalat kapitalizációja aktuális árfolyamon számolva elérheti 350-400 milliárd forintot, miközben IFRS szerinti konszolidált saját tőkéje meghaladja a 320 milliárd, 2019 évre tervezett EBITDA-ja pedig a 30 milliárd forintot. A társaságok egyesülésének tervezett zárása 2019. március 31. Jászai Gellért, a Konzum Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Napi.hu csütörtök délelőtti tőzsdekonferenciáján hangsúlyozta, a fúzió bonyolult jogügylet, melyben kiemelt gondossággal, a befektetők és a részvényesek számára is a lehető legátláthatóbb módon kívánnak eljárni. Az elnök-vezérigazgató elmondta, a folyamat részeként lehet majd meghatározni az egyesülés pontos menetét, a jogutód társaság által kibocsátott részvények értékét, darabszámát és cserearányát, melyhez értékegyeztetés szükséges. A tőzsdekonferencián elhangzott, hogy a társaságok fúziójának előfeltétele, az Opus Global Nyrt.-nél idén februárban bejelentett tőkeemelés megvalósítása. Az elnök-vezérigazgató megerősítette, hogy a folyamat november 30-ig lezárul, melynek eredményeként az Opus saját tőkéje - az előzetes szakértői jelentés értelmében - a 250 milliárd forintot is meghaladhatja majd, a társaság jövő évi EBITDA-ja pedig 20-25 milliárd forint lehet. Az Opus és a Konzum fúziója új teret nyithat a vállalatcsoport jelentős volumenű, régiós növekedési terveinek megvalósításához. A társaság piaci kapitalizációja, pénzügyi mutatói lehetővé teszi a vállalat részvényeinek külföldi szabályozott piaci bevezetését, továbbá a hazai-, illetve az európai benchmarknak számító indexekben való nagyobb súlyú megjelenést. Az egyesülést követően a vállalat vonzó célpontot jelenthet a külföldi intézményi nagybefektetők, konzervatív befektetési politikát folytató alapok számára is. Ezek együttes hatásai pedig jelentősen szélesítik a társaság forrásbevonási lehetőségeit a nemzetközi és a hazai piacokról - hangsúlyozták.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés