Még többen vennének lakást, de a többségnek hitelre is szüksége van

2019. június 21. 7:42, iroda.hu

A felmérés szerint a megkérdezettek 16 százaléka vásárolna lakóingatlant a következő egy évben, ez növekedést jelent az előző, februári kutatásban szereplő 13 százalékhoz képest. Trencsán Erika, a money.hu vezető pénzügyi szakértője szerint a lakásvásárlási hajlandóság emelkedése részben azzal is magyarázható, hogy két héten belül rendkívüli módon kibővül a lakásvásárláshoz is igénybe vehető állami támogatások köre: “Július elsejétől bővül a CSOK, elindul a babaváró hitel, és a kistelepüléseken is extra támogatásokat lehet igényelni a falusi CSOK keretében. A nagyobb összegű támogatások pedig a nagyvárosban és fővárosban élők számára is érezhető segítséget jelenthetnek.” Nagy szükség van a hitelre A money.hu kutatása szerint a lakásvásárlást tervezők 67 százaléka saját részre vásárolna ingatlant; 12 százalékuk másnak, például a gyermekeknek vennének lakást; a befektetési céllal vásárlók aránya pedig 21 százalékos volt májusban. Az is kiderül a kutatásból, hogy a lakásvásárlást fontolgató döntő részének hitelre lesz szüksége a költözéshez. “A megkérdezettek 66 százaléka venne fel lakáshitelt, ez minimálisan meghaladja a februári felmérésünkben szereplő 64 százalékos értéket, és a hitelkereslet fokozódására utal” - emelte ki Trencsán Erika. A támogatások miatt is érdemes körbenézni A money.hu szakember szerint kedvező és a pénzügyi tudatosság térnyerésére utal az, hogy a hitelfelvételt tervezők döntő része, 71 százaléka az igénylés előtt összehasonlítaná a bankok ajánlatait. “Az előzetes összehasonlítás azért is fontos, mert óriási különbségek vannak a piacon. Június elején például a 20 évre felvett és a teljes futamidő alatt fix kamatozású tízmilliós lakáshitel között a legolcsóbbak teljes hiteldíjmutatója (thm) 5-6 százalékos volt, ami 70 ezer forint alatti törlesztőrészletet jelent. A legdrágább konstrukciónál bőven 8 százalék feletti thm-mel kell számolni, aminek a havi törlesztője több mint 80 ezer forint. Ez pedig 20 év alatt több mint 2,6 millió forintos különbséget okoz.” - hangsúlyozta Trencsán Erika. A money.hu szakértője hozzátette, hogy az állami kamattámogatású hitelek esetében (CSOK, babaváró hitel) a kötelezően előírt feltételek mellett a pénzintézetek hitelfeltételeinek is meg kell felelni, ami bankonként nagyon eltérő lehet. Ezért a hitelfelvételben vagy állami támogatásban gondolkodóknak olyan szakértőt érdemes bevonniuk a döntésbe, aki a legtöbb bank eljárásrendjét ismerve segít kiválasztani az igénylőknek legmegfelelőbb konstrukciót. Megjegyzés: A Money.hu megrendelésére az NRC Netpanel által 2019 májusában készített reprezentatív kutatásban 1000 fő 18 évnél idősebb hazai internetezőt kérdeztek meg online kérdőíven keresztül.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés