Idén 150 milliárd jut a Magyar falu programra

2020. január 6. 8:33, iroda.hu

Gyopáros Alpár hangsúlyozta: Magyarország kormánya eltökélt annak a célnak az elérésében, hogy megállítsa a magyarországi kistelepülések népességcsökkenését. Ehhez javítani akarják a falvakban élők életminőségét. A költségvetés idén is rögzíti, hogy legalább 150 milliárd forint jut a Magyar falu programra. A kormány döntése értelmében további területekre -útkarbantartásra és falusi civil szervezetek támogatására - juttatnak pluszforrásokat, összesen 12,5 milliárd forint értékben. A kormánybiztos emlékeztetett: azt már lehetett tudni, hogy a Magyar falu programra idén legalább annyi forrás jut mint tavaly, mivel a 2020-as központi költségvetésben szerepelt az erre a célra megjelölt 150 milliárd forint. Tudni lehetett azt is - mondta -, hogy biztosan folytatják a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) programot, illetve a falvakat kisvárosokkal összekötő állami mellékúthálózatok fejlesztését, valamint az életminőség javítását célzó helyi fejlesztések támogatását. Hozzátette: míg a falusi csok kedvezményezettjei magánszemélyek, az állami úthálózat fejlesztésének kedvezményezettje az állami útfenntartó, az életminőség fejlesztését célzó pályázatok kedvezményezettjei pedig az önkormányzatok, továbbá a települési önkormányzati társulások. Elmondta: 2019-ben mintegy 50 milliárd forintot fordítottak útfejlesztésre, ebből mintegy 400 kilométernyi útszakaszon indulhatott meg útfejlesztés, az idén is legalább ennyivel kalkulálnak. A kormány döntése szerint további 7,5 milliárd forintot szánnak útkarbantartási célokra, ami további 400 kilométernyi útszakaszon teszi lehetővé az útjavításokat.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés