Csökkent az induló lakásprojektek száma

2020. március 31. 9:33, iroda.hu

Soóki-Tóth Gábort az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, hogy az új építésű lakások négyzetméterára Budapesten éves szinten 10,4 százalékkal, átlagosan 1 millió 12 ezer forintra emelkedett. A legmagasabb fajlagos átlagár az I., II., V. és az XII. kerületben jellemző, ahol 1,5 millió forint feletti árszint az irányadó négyzetméterenként. A másik véglet a XXIII. kerület, ahol az új lakások négyzetméteréért jellemzően 600 ezer forintot kérnek. A 23 megyei jogú városban 2020 márciusában 8995 új lakás kivitelezése kezdődött el, ami az egy évvel korábbihoz képest 21 százalékkal kevesebb. Az épülő lakások számát tekintve Győr (1724) áll a mezőny élén, ezt követi Szeged és Debrecen. A legkevesebb projekt Szekszárdon indult, míg Salgótarján és Dunaújváros projekt nélkül maradt. A megyeszékhelyeken jellemző 580 ezer forintos fajlagos lakásár nagyjából a fővárosi érték fele. A megyei jogú városok közül a legdrágább projekt Debrecenben épül négyzetméterenként 1 millió 255 ezer forintért, a legolcsóbb, négyzetméterenként 217 ezer forintos projektet pedig Miskolcon hirdették meg. Fotó: Grand Warszawski - shutterstock.com

Tovább a teljes cikkre...

Keresés