Miben különbözik Rupert Murdoch Széles Gábortól?

2007. augusztus 28. 13:39, HVG

A címben nyilván nem arra céloztam, hogy az előbbinek több a pénze.  Murdochnak egyébként még az 5 milliárd dolláros bevásárlás (Dow Jones & Co) után is maradt elég pénze, hogy nyaralni menjen. Az információk azonban a Földközi tengeren is utolérik, így megtudta, hogy minden szép ígérete ellenére több újságíró is távozni készül a Wall Street Journaltól. A LA Times értesülése szerint  időt nem vesztegetve  jachtja fedélzetéről azonnal  felhívta a három újságírót, hogy elmondja nekik, mekkora csacsiságot követnének el, ha éppen most, a lap hihetetlen felfuttatásakor lépnének le. Ráadásul a konkurenciához. (Ketten a legnagyobb riválishoz, a NY Timeshoz készültek, a harmadik dezertőr a kevésbé veszélyes Financial Times-t vette célba.) Úgy látszik, Széles Gáborral ellentétben Murdoch úgy gondolja, hogy egy lap nem csupán a címből és az előfizetői listából áll, szerves részét alkotja a szerkesztőség is. (Ha 3 év múlva megnézzük, hol  áll a WSJ és hol áll az MH, eldönthetjük, melyik stratégia volt a helyes.)Az már itthon is előfordult, hogy az újdonsült tulajdonos személyesen rúgta ki az örökölt embereket, de arról még nem hallottam, hogy maga próbálta volna visszatartani a távozni kívánó firkászokat. (Ha valaki átélt volna ilyet, feltétlenül mesélje el!)Jó lenne persze arról is hallani, honnan tudta meg Murdoch, hogy ki és hova akar átigazolni? Ennyire nyitottak az emberek a WSJ-nál, vagy ilyen hatékony a beépített „tégla”? És vajon honnan tudta meg a LA Times, kinek telefonálgat Murdoch. (Feltételezem, hogy az érintett újságírók nem verték a dolgot nagydobra.) Esetleg Murdoch (és emberei) az aggódó, telefonálgató tulaj képével a többi újságíró aggodalmát próbálják eloszlatni?

Tovább a teljes cikkre...

Keresés