52070 km, Nyaungshwe
G reggel kipiszkált az ágyból, hogy menjünk el a piacra. Valójában nem volt sok esély már az alvásra, mivel a szálloda előtt járnak el a motorcsónakok, a már említett kínai csodamotorral, aminek a hangját igen csekély mértékben tompítja az aprócska kipufogó. Azt hiszem, összesen egy henger van bennük, meg elég sok köbcenti, szóval egy-egy motorcsónak elhaladása egyenértékű a tető felett elhúzó helikopterével. Szerencsére éjjel nem közlekednek. Kisétáltunk a piacra, de nem volt túl nagy élet, úgyhogy egy kör után inkább elindultunk a Shwe Yaunghwe kolostorhoz. Igazán csodálatos nevek vannak Myanmarban is. Kezd kialakulni bennem az az elmélet, hogy egy város csak akkor fejlődhet, ha a nevét meg tudják jegyezni külföldiek is. Egyébiránt a kereskedelem már ott elbukik, hogy senki nem tudja a város nevét, amit meg nem tudunk megnevezni, az gyakorlatilag nincs is. Nem tudom mi lesz a szép új fővárossal, Nay Pyi Tawval. A könyvünk szerint a térkép szélétől még 0,6 mérföldnyire van a kolostor, de a valóság nem támasztotta alá az információt, inkább 1,6 mérföld volt. Ennek ellenére kitartóan gyalogoltunk, míg el nem értük. Kis teakfa kolostor, aminek annyi a különlegessége, hogy ovális ablakai vannak. Végül is tényleg jól nézett ki, főleg mikor ezekből az ovális ablakokból nézelődtek a novíciusok. A szomszédos sztúpa is érdekesnek bizonyult. A körbefutó árkádok alatt a falban rengeteg apró Buddha szobor üldögélt, kis fülkékben, mindegyik alatt az adományozó neve. Volt köztük jó néhány külföldi is. Gondolom, nem konkrétan a szobrot adományozták, hanem pénzt, amit azzal honorált a kolostor, hogy kaptak egy kis Buddhát a sorban. Visszasétálva a városba újra benéztünk a piacra, de még mindig nem éledt fel, úgyhogy feladtuk. Helyette a közelben sorakozó kolostorok felé vettük az irányt. Tulajdonképpen egy utcában van rögtön három, de mindegyik új épület, nem túl érdekesek. Inkább átsétáltunk a közeli payához, útközben elmentünk egy csokor romos sztúpa mellett. Úgy látszik, a környéken nagy divat volt a sztúpaépítés. A paya nem volt rossz, bár a fotózásért pénzt kértek, ami arra utalt, hogy nincsenek tisztában a payájuk szépségével. Egy dolog volt még, amit meg akartunk nézni, a várostól délre álló sztúpák. Már többször láttuk a csónakból, ahogy elhaladtunk a közelükben jövet-menet. Útközben persze megint érdekesebb dolgokat láttunk, mint a cél maga. Egy fiú éppen egy méretes vízi bivalyt terelt bele a szántóföld melletti öntözőcsatornába, majd felgyűrt nadrágjában a hátára mászott, hogy lecsutakolja. Aranyos, ahogy ezek a nagy állatok, hatalmas szarvaikkal, hagyják, hogy egy kisfiú irányítsa őket. Persze nem árt figyelembe venni, hogy a kisfiú kezében van az orrukon átfűzött kötél vége. Persze a fürdetés pont nem az a tevékenység, amire nagyon nehéz lenne őket rávenni. Utunk elvezetett egy iskola mellett is, ahol a kerítés mellett összegyűltek a gyerekek egy kis fényképezkedésre. Elsőre persze mind elmenekült, mikor közeledtünk, de miután a legbátrabb csináltatott magáról egy képet, már mindegyik akart egyet. Valószínűleg a tanárok nem nézik igazán jó szemmel az ilyesmit, mert igencsak nézegettek hátra, hogy nem jön-e valaki. Végül csak elértük a sztúpákat is, amik mellett egy hatalmas giccses Buddha is üldögélt. Az ezer pagoda után egy kicsit gagyi volt a hely, úgyhogy sokat nem nézelődtünk, hanem visszamentünk a városba, hogy elrendezzük az elkövetkezendő napokat. Az út