57328 km, Úton
Viszonylag későn keltünk, bár én nem voltam túl kipihent, ugyanis hajnalban felébredtem kis barátunk motoszkálására, és onnantól nem tudtam normálisan aludni. Nem az érdekelt igazán, hogy patkány van a szobában, bár nyilvánvalóan nem túl egészséges dolog és nyilvánvalóan az ágyunkon is járt már, hanem az, hogy mit rág meg a cuccaink közül. Felkelés után aztán összepakoltunk, végre elhagyjuk ezt a patkányodút. Rágott dolgot nem találtunk, bár lehet, hogy innentől patkány is van a hátizsákunkban. Cuccainkat a portán hagytuk és elmentünk reggelizni a már jól bevált helyünkre, hogy aztán moziba menjünk. Most szépen kiszámoltuk, hogy elég legyen az idő. Megvettük a jegyet, és a szomszédos intézményben leültünk sörözni. Úgy néz ki, hogy az indiaiak nem nagyon isznak sört, ez volt az első hely, ahol láttam. Dohányozni tilos volt, ezt viszont mindenhol lehet látni. Bételt sem rágnak nagy lelkesedéssel. Myanmarban minden sarkon lehetett kapni, két sarok között meg mozgóárusoktól lehetett venni. Teljesen meg voltam rettenve, hogy akkor mi lesz Indiában. Hát semmi! A sörért is jól megvágtak, nem tudom mi lesz így. A moziba itt is csak fémkereső kapunk keresztül lehetett bemenni, bár az ok nem teljesen ugyanaz, mint Yangonban volt. Itt bombát keresnek, ami jelen esetben elég nevetséges volt, mert talán ha tíz jegyet adtak el az előadásra. Mindegy, lényeg az, hogy a fényképezőn nem akadtak fenn. Talán érzik, hogy nem a 3 idiots lesz az, aminek titkos felvételei letöltési rekordot generálnak YouTube-on. Egyébként ez egy komoly nemzetközi sikereket elért háromórás bollywoodi alkotás, amit megnézhettünk volna Yangonban is. A film előtt természetesen volt reklám, itt is diavetítőről, ráadásul erősen torzítva, mert oldalról vetítették, aztán jött a zászló a himnusszal, meg felhívás, hogy álljunk fel. G ragaszkodott hozzá, hogy álljak fel. Myanmarban nem volt ilyen lelkes. Az előadás egészen élvezhető volt, főleg, hogy néha angolul beszéltek, bár nem egyszerű megérteni az indiai angolt. Pontosabban nehéz felfedezni, hogy amit hallunk, az nem valami helyi nyelv. Sokan használják egyébként az angolt, azt hiszem, annyi különböző nyelv van az országban, hogy ez lett a közös. Számunkra ez mindenképpen előnyös. A film közepén volt szünet is, hogy az első felvonás alatt elfogyasztott kólát le lehessen üríteni, illetve újat beszerezni a második menetre. A sztorit nem akarom lelőni, hátha otthon is vetítik. Pont annyi időnk volt, hogy gyalog visszamenjünk a szállásunkra, és a cuccokkal eltaxizzunk a buszmegállóba. Természetesen átvertek taxióra ide, vagy oda. A taxiórák ugyanis antik darabok, ezért olyan összegeket mutogatnak, hogy két rúpia, meg hasonlók. Ezt fel kell szorozni egy adott táblázat alapján, ami minden taxisofőrnél van, de a mienk hirtelen elfelejtett angolul, csak arra emlékezett, hogy „seventy rupee”. Kívánok neki sok defektet ezévre! Buszunk gyanúsan nagy ágyakkal bírt, amiről aztán ki is derült, hogy franciaágynak van szánva. Ahhoz azért egy kicsit keskeny volt, ami mondjuk nekünk csak kényelmetlen, de aki egyedül van, az kap társat. Mint a mellettünk helyet kapott svájci srác is, akire először irigykedtek a naiv utasok, aztán meglepődtek, mikor betársítottak mellé egy vadidegen olasz nőt. Az út nem ígérkezett rövidnek, és jelentős részét kitette a Mumbaiból való kijutás. Főleg, hogy tettünk még némi kitérőt, hogy utasokat vegyünk fel egy nyomornegyed melletti buszmegállóban. Nagyon durvák ezek a negyedek, bár nyilvánvalóan nem mentünk be egyikbe se, azért kívülről is látszik. Egyébként szerveznek gettónéző túrát, aminek a profitja a néznivaló felszámolására megy. Fotózni szigorúan tilos, azt azért a szervezők is érzik, hogy nagyon a határán vannak a jó ízlésnek. Azért látszik, hogy nyomornegyeden belül is vannak különbségek. Az egyik bádogkunyhó például három emelet magas volt. Egyébként a legtöbb két szintes, mivel nagyon kicsi alapterületen épüknek, sokszor az út szélén. Ajtó nincs, csak egy függöny, az emeletre létrán lehet felmászni, természetesen kívülről. Brutális a szegénység, de nem érezni az egészen azt, hogy a lakók feladták volna a küzdelmet. Vannak üzletek, éttermek is, meg közös budik, és mocsok. Meglepő módon mikor sötétedett az is kiderült, hogy áram is van. Nem hiszem, hogy legálisan, de van. Azt viszont nem is szeretném elképzelni, hogy milyen egy tűzeset ott, ahol a legszélesebb utca is csak ösvény, és több ezer ember van összezsúfolva. Az út