Sztárszereposztás az Abigélben - Nyit a Városmajori Szabadtéri

2012. június 6. 9:18, szinhaz.hu

2012. június 8-án Szabó Magda méltán népszerű regényének eredeti színpadi adaptációjával kezdődik a Budapesti Nyári Fesztivál 2012-es programsorozata a Városmajori Szabadtéri Színpadon. „Az Abigél olyan örök és közkedvelt alkotás, amely mindent túlél” – vallja az 1978-as tévésorozat Torma Piroskájaként ismertté vált Bánfalvy Ági, aki Szabó Magda időt álló regényéből Szikora János segítségével készített színpadi adaptációt. A darab a csipetnyi frissesség mellett a lehető legnagyobb hűségre törekedett, és úgy mutatja be a Matula Leánynevelő Intézet növendékeinek és tanárainak megható történetét, ahogy azt Szabó Magda megálmodta és megírta. A Bánfalvy Ági International Stúdió produkciójában olyan színészekkel találkozhatunk, mint Trokán Péter, Gubás Gabi, Németh Kristóf, Szabó Sípos Barnabás, Száraz Dénes, Lengyel Ferenc, Fábián Anita vagy Kiss Ramóna. A legendás tévéfilm szereplői közül Rátonyi Hajni Erzsébet testvér szerepében látható, Bánfalvy Ági pedig Horn Micit alakítja. A június 8-i szabadtéri bemutatót követően június 10-én, valamint szeptember 1-jén és 2-án is megtekinthetik az előadást a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Videoajánló: Interjú Bánfalvy Ágnessel és Szikora Jánossal: A Bánfalvy Ági International Studio bemutatja Szabó Magda: Abigél színmű hat képben Szabó Magda azonos című regénye alapján színpadra alkalmazta: Barnóczky Ákos és Bánfalvy Ági Játszódik: Árkodon, egy fiktív magyarországi mezővárosban, 1943 őszétől 1944 tavaszáig Vitay tábornok, a polgári ellenállás vezetője: Szabó Sípos Barnabás Vitay Georgina, a lánya: Csöngedi Nikolett Kőnig tanár úr, latin tanár: Schlanger András Zsuzsanna testvér, a hetedik osztály prefektája: Gubás Gabi Horn Mici, özvegyasszony: Bánfalvy Ági Kuncz Ferenc, királyi főhadnagy: Németh Kristóf Torma Gedeon, a Matula igazgatója: Dóczy Péter Kalmár Péter, osztályfőnök: Száraz Dénes Erzsébet testvér, diakonissza: Sztárek Andrea Püspök: Harmath Imre Torma, hetedik osztályos tanuló: Kiss Ramóna Kis, hetedik osztályos tanuló: Érsek-Obádovics Mercédesz Szabó, hetedik osztályos tanuló: Vanya Tímea Bánki, hetedik osztályos tanuló: Molnár Szandra Salm, hetedik osztályos tanuló: Sarbó Kata Murai, hetedik osztályos tanuló: Losonci Krisztina Naczák, hetedik osztályos tanuló: Nagy Enikő Kovács, hetedik osztályos tanuló: Leczkési Dóra Álombeli vallatótiszt: Farkas Zoltán Pincér: Pawlik Marcell Szanitéc: Darányi Ádám Smasszer: Baji Ákos Díszlet: Szikora János Jelmez: Fekete Mónika, Dülk Katalin Stylist: Dülk Katalin Koreográfus: Ulmann Krisztina Rendező munkatársa: Kickinger Gábor Játékmester: Herpai Rita Rendező: Szikora János Producer: Bánfalvy Ági Bemutató: 2012. június 8. (péntek) 20 óra Váromajori Szabadtéri Színpad További előadások: június 10., szeptember 1. és 2. 20 óra Jegyek országosan kaphatók az ismert jegyirodákban. Jegyvásárlás kezelési költség nélkül online: www.szabadter.hu, személyesen a Szabad Tér Jegyirodában (1068 Budapest, Nagymező u. 68.) és a helyszínen. Rendelés telefonon: 06 1 / 37 55 922, e-mail-ben: jegyiroda@szabadter.hu További információ: www.szabadter.hu

Tovább a teljes cikkre...

Keresés