Római kori színházat tártak fel - 12 ezer nézőt fogadott

2013. január 9. 11:21, szinhaz.hu

Kétezer éves, hatalmas színházat tártak fel régészek a délkelet-angliai Faversham közelében. Ilyen típusú római kori színház maradványaira először bukkantak a szigetországban - közölte Paul Wilkinson, a kenti régészeti terepiskola vezetője, akinek csoportja feltárta a hegyoldalba épült, küzdőtér jellegű, szabadtéri színházat.
 Mintegy 150 hasonló színház maradványaira bukkantak Észak-Európában, ám ez az első ilyen lelet az Egyesült Királyságban - idézte Wilkinsont a The Guardian című brit napilap.
 A régészek megtaláltak egy kerek "zenekari árkot", és rábukkantak egy keskenyebb színpadra is árkokkal, amelyeket elárasztva feltehetően vízi előadásokra használtak.
 A színház nézőtere mintegy 12 ezer ember befogadására volt képes, 50 sort alakítottak ki egy 65 méter átmérőjű aréna fölött. A színházat, amelynek térsége már a bronzkorban is lakott volt, valószínűleg vallási fesztiválok idején használhatták. A kenti lelőhely feltárása 2007-ben kezdődött, a közelben Wilkinson csoportja két fürdőházra is rábukkant.
 Az egyik legjelentősebb felfedezésnek bizonyul, ha a régészeti eredmények teljes elemzése megerősíti, hogy a Faversham külterületén talált lelet egy római kori vidéki színház - hangoztatta Debbie Hickman, az angol örökségvédelmi hivatal, az English Heritage szóvivője.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés