'A mi Évikénk' - A Teátrum-díjas öltöztető mesélt

2013. január 11. 10:39, szinhaz.hu

Közel 30 éve tartja rendben, kezeli, rendezi a Jókai Színház jelmezraktárát, emellett öltöztetőként tevékenyen részt vesz az előadások létrejöttében, előkészít, gombot varr, vasal, segít a gyorsöltözéseknél. Mező Éva öltöztető, jelmeztár-vezető az idei év Magyar Teátrum díjasa mesélt Tari Saroltának. Tari Sarolta írása: A színház világa különleges. Hogy miért? Mert rengeteg ember szeretete és energiája táplálja. Olyan pontos gépezet, ahol mindenkinek megvan a helye és feladata, mégis csak egységben, csak közösségben képes működni. Igazi csapatmunka. A színpadról is ez tükröződik, ám mindez csak a jéghegy csúcsa… A kulisszák mögött rengetegen dolgoznak, hogy megvalósulhasson a csoda, hogy létrejöjjön a katarzis. A munka már jóval a bemutató előtt elindul, heteken át készülnek a díszletek, a jelmezek, a kellékek. Ám ezután ezeket a darabokat tárolni kell, ápolni, karbantartani, hiszen bármikor szükség lehet még rájuk. A ruhákat egy hatalmas jelmezraktárban őrizzük, tele hosszú állványokkal, amelyeken szép sorban, vállfákon lógnak az egyedi darabok. Több száz, talán több ezer. És van egy ember, aki ezeket mind fejben tartja. Melyik darabban, ki viselte, és máris hozza elő a ruharengetegből. Ő Mező Éva, a mi Évikénk. Megkérdeztük: Hogyan fogadta a díjat? Úgy érzem, hogy annak a folyamatos munkának az elismeréseként kaptam ezt a megtisztelő kitüntetést, amelyet már huszonhét éve végzek öltöztetőként és jelmeztár-vezetőként. Elmondhatatlan örömöt éreztem, amikor direktor úr személyesen felkeresett a jelmeztárban a hírrel, nagyon boldog vagyok, hogy értékelték a pályán töltött életemet és a minőséget. Huszonhét éve végzi a munkáját a színházban, mi adja azt a hitet és erőt, hogy ilyen alázattal, precízen tegye a dolgát? Fontos a szakmaiság, ezt a munkát nagy alapossággal és alázattal kell végezni. 21 éves korom óta dolgozom a színházban, a fél életemet itt töltöttem, és úgy tervezem, a másik felét is itt fogom, ugyanilyen intenzitással. Az a mélységes szeretet, amit a színpad, a színészek és kollégáim iránt érzek, ad hitet és erőt. Nagyon fontos számomra az a kivételesen jó kapcsolat, ami a közvetlen kollégáimhoz fűz, támogatjuk egymást szakmailag és emberileg is. A színház jelmezeinek nagy része kölcsönözhető, a vendégek tetszés szerint válogathatnak farsangi mulatságra, egyéb jelmezes rendezvényekre. Számtalan kérést kiszolgálok a megyében, amatőr színjátszóktól egészen a bálozókig. Rendmániás vagyok, ezt tudják is rólam, fontos, hogy minden a megfelelő helyen legyen a jelmeztárban, mert így tudok hatékonyan, gyorsan jelmezeket összeállítani a különböző darabjainkhoz is. Öltöztetőként az empátia a legfontosabb és, természetesen, a gyorsaság. Adódhatnak olyan helyzetek, amelyek azonnali reakciót kívánnak, ráadásul ilyenkor a lehető legrövidebb idő alatt kell cselekedni. Bartus Gyula, Jászai-díjas színművész a következő szavakkal jelölte a díjra: „Ha a munkájáról van szó, számára nincs rossz időpont, mindig készségesen segít. A jelmezraktárban minden átlátható, kategorizált. Öltöztetőként is közel 30 éve megbízható munkatársa színházunknak.” Rubold Ödön, Jászai-díjas színművész így nyilatkozott róla nominálásában: „Azon kevés színházi szakemberek közé tartozik, akiknek színházszeretete, kitartása és odaadása megkérdőjelezhetetlen.” Hogyan látják őt a Jókai Színház művészei? Tege Antal színművész: „Munkája példaértékű, felkészültsége megkérdőjelezhetetlen. Rendezőként, színészként is megtapasztaltam hihetetlen színházszeretetét, szerénységét, alázatát. Igazi háttérmunkás.” Komáromi Anett színművész: „Egy angyal! Nincs nála lehetelen, ha kell, vasárnap is kinyitja a jelmeztárat, tudja minden színész méretét, hogy melyik darabban mit viselt. Mindig lehet rá számítani. Magánemberként is mindig nyitva az ajtaja a színészházban, egy tál meleg étel minden betérő számára jut.” Kara Tünde színművész: „Mindig ott van, amikor kéred, mindig lehet rá számítani. Mindig a színpad értékeit nézi, ha öltöztet, jelmeztárvezetőként pedig mindig készenlétben áll. Magánemberként is végtelenül kedves, szerethető.” Kovács Edit színművész: „Olyan módon ismeri a rá bízott tárat, hogy több évre visszamenőleg tudja, hogy évekkel ezelőtt melyik darabban milyen jelmezt viseltem. Nagyon nagy rendet tart a tárban, bármikor kimentem hozzá egy jelmezért, pontosan tudta, hol találja abban a hatalmas raktárban, és pár másodperc múlva a kezemben is volt a kért ruha. Emelett hihetetlen empátia, segítőkészség jellemzi mind a munkájában, mind magánemberként. Petrovszki Árpád, a szabótár vezetője, Évike kollégája: „Több, mint 20 éve dolgozom együtt Mező Évával, de ez eddig fel sem tűnt, csak most, hogy kimondtam. Ő az egyik legkedvesebb kolléganőm: megbízható, odaadó, kedves és alázatos. Mindig számíthatunk rá. Én csak úgy hívom: «Az 50 kilós szív».” December 17-e kettős ünnep volt Mező Éva életében – a hosszú évek szakmai munkájának elismerése mellett egy csodálatos esemény koronázta meg ezt a napot: Évike ezen a napon fogadott örök hűséget Jancsik Ferenc színművésznek. Gratulálunk és nagyon sok boldogságot kívánunk! Fotó: Ignácz Bence és Nyári Attila/A-Team Forrás: jokaiszinhaz.hu

Tovább a teljes cikkre...

Keresés