Felállt a szegedi szakmai bizottság - Fekete Péter is tag

2013. január 11. 11:12, szinhaz.hu

Kiderült, kik fogják elbírálni a szegedi színházra érkezett igazgatói pályázatokat. Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008-as törvény alapján 9 fős szakmai bizottság véleményezi az öt aspiráns – Balikó, Gyüdi és Juronics mellett Szolnoki Tibor és Vasvári Csaba – pályázatát. A fenntartó önkormányzat képviseletében Gyimesi László fideszes és Haág Zalán kereszténydemokrata önkormányzati képviselő vesz részt a szakmai értékelésben. Az EMMI minisztere az egykori történészt, Révész Máriát, a Fidesz pécsi szervezetének elnökét delegálta a grémiumba, akit tavaly Vidnyánszky Attila javaslatára neveztek ki a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező és felügyelő nonprofit kft. élére. Vidnyánszky az elnöke a Színházművészeti Bizottságnak, amely a „szakmai zsűribe" négy tagot is delegált: Fekete Péter békéscsabai színidirektort (akit a Nemzeti Színházban miniszteri biztosnak neveztek ki), Topolánszky Tamás táncművészt, a Szegedi Kortárs Balett egykori tagját, Soós Pétert, a Tűzvonalban és más tévésorozatok rendezőjét és Várszegi Tibor színész–író–színházalapító–filozófust. A 9 fős „zsűribe" a Színházi Dolgozók Szakszervezetének helyi szervezete elnökét, Páli Mónika énekkari tagot delegálta; az intézmény közalkalmazotti tanácsa pedig Stefanik Sándort, a teátrum főügyelőjét. A szakmai testület véleményét megfontolva teszi majd meg javaslatát a kulturális bizottság a közgyűlésnek. Forrás: Délmagyar Gyüdi Sándor pályázatát itt olvashatják.   Hamarosan közzétesszük Balikó Tamás pályázatát.   Nemsokára interjút közlünk Vasvári Csabával.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés