A dzsungel könyve Helsinkiben - Böhm György rendezi

2013. január 12. 13:36, szinhaz.hu

Több mint másfél évtizede sikerdarab Dés László, Geszti Péter és Békés Pál zenés játéka, A dzsungel könyve. A musicalt legközelebb a Helsinkiben működő Svéd Színház, a Svenska Teatern mutatja be Böhm György rendezésében. A dzsungel könyve Pécsett "A január utazásokkal teli hónap számomra, a pécsi premierem után Helsinkibe utazom A dzsungel könyve díszletterveinek elfogadására. A színház tervezője Erik Salvesen készíti a szeptemberi premier színpadképeit és Erika Turunen pedig a jelmezeit" - mondta el az MTI-nek a rendező, hozzátéve: ahogy Svédországban ügyelnek a finn kisebbség kultúrájának megőrzésére, ugyanúgy Finnországban is fontosnak tartják a svéd kisebbséggel való törődést. A kikötőtől nem messze álló 700 személyes színház felújítását 2012-ben fejezték be. Gyönyörű a belső tere, emlékeztet az osztrák-magyar monarchia legszebb teátrumaira. 1827-ben készült el a neves német építész, Carl Ludvig Engel tervei alapján - részletezte a rendező. "A felújítás után az itt Kristina fran Duvemala címen futó ABBA-musicallel nyílt meg. Láttam a darab egyik előadását, technikailag káprázatosan felszerelték a színházat, öröm lesz benne dolgozni" - vélte Böhm György. A szerepeket novemberben már kiosztotta a rendező: Max Forsman lesz Balu, Patrick Henriksen alakítja Mauglit, Cecilia Paul Tunát, Niklas Akerfelt Sír Kánt, Birthe Wingren pedig Bagirát. "Január végére elkészül a svéd szöveg is, hiszen május elejétől próbálunk" - tette hozzá. Negyedszázaddal az ősbemutató után, január 18-án Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter darabja, A padlás című musical kerül színre a Pécsi Nemzeti Színházban, ezt a produkciót is Böhm György rendezi. "A színház különleges főpróbát tervez 17-ére: jeltolmács közvetíti az előadást hallássérültek számára" - fűzte hozzá a rendező. A Színház.hu interjúját Böhm Györggyel itt olvashatják: Korábban azt mondtad magadról, hogy élmény-designer vagy.... Ez a kifejezés most nincs használatban, ezt a Szombat esti láz miatt találta ki nekem a Réz. (A műsorban zsűritag volt Böhm György, a szerk.) Rendező vagyok. Értek a szakmámhoz, sőt még azzal a plusszal is rendelkezem, hogy tudom, mi lehet siker a zenés műfajban. Például „okozója” vagyok a Rómeó és Júlia bemutatásának. Siker... Ha a Hotel Menthol tuti minőségben készül el, művészet? Vagy nem az, mert az alapanyag nem arra predesztinálja? Én sem tudom egyértelműen a választ. Azt vallom, virágozzék minden virág, még ebben a szakmában is. És mindezek mellett, megpróbálok úgy élni, hogy ne legyek kirekesztő, hogy ne vegyek részt a sárdobálásban. Mára már mindenki harci díszbe öltözött a színházi világban, én nem is tudom, vagy inkább nem is akarom követni, mi zajlik nálunk. Forrás: Színház.hu, MTI

Tovább a teljes cikkre...

Keresés