Momo - gyerekbemutató a debreceni színházban

2013. január 13. 7:12, szinhaz.hu

A Csokonai Színház új gyermekbemutatója Michael Ende varázslatos meseregényének, a Momonak színpadi adaptációja. Momo története a fantázia világában játszódik, a Soha és a Sehol birodalmában, avagy a kitágított, időtlen jelenben. A bemutatóra január 10-én, 18 órától kerül sor a Víg Kamaraszínházban. A darabról: A cselekmény színhelye egy, az ősidők emlékeit is őrző nagyváros, valahol Dél-Európában. Ide pottyan, akár az égből egy nap, a kis Momo, aki beköltözik a romos amfiteátrumba. A környék jóemberei fedezik fel, segítik a különös jövevényt. Azért kedvelik, mert senki sem tud úgy hallgatni, mint ő. Beppó, a filozófus utcaseprő veszi védelmébe, meg Gigi, a bőbeszédű cicerone, és egy hangos gyerekcsapat is befogadja, mert senkivel sem lehet akkorákat játszani, mint vele. Ám mindeközben, alattomban ármánykodik a közösségben az arctalan Szürkék titkos szövetsége is. Csalárdul ráveszik az embereket, spóroljanak kiszabott idejükkel, hogy aztán ők ellophassák a felesleget. Csakhogy az idő maga az élet, és az élet a szívben lakozik. Minél fukarabb módon bánunk az időnkkel, annál szegényebb, sivárabb és hidegebb lesz az életünk. S mikor már eltűnni látszik a régi meghitt világ s végképp a Szürkék birtokává válna, közbelép Hora mester az Idő titokzatos ura. De még neki is szüksége van egy gyermek segítségére! Fotó: haon.hu "A szavak megnőnek benned" - Horváth Patrícia rendező az előadásról: Horváth Patrícia a Csillagszemű és a nagysikerű Valahol Európában után újabb ifjúsági előadást rendez, méghozzá különleges anyagból, Michael Ende világhírű regényét színpadra alkalmazva. „Már órák óta állt a villamos a végállomáson, amikor valaki megbökött, hogy szálljak le – Ende Végtelen történet című regényét olvastam, úgy tizenkét éves lehettem. Azt pedig épp a napokban fedeztem fel, hogy a Momohoz már első éves rendezőszakos hallgatóként is jegyzeteket készítettem, jelmezterveket, dramaturgiai változatot, de ezek távol vannak a mostani előadástól. Minél többet foglalkozom ugyanis vele, annál inkább érzékelem azokat a veszélyeket, amelyek a történet szerint az emberiséget fenyegetik, és egyre inkább úgy gondolom, hogy mindannyiunkhoz szól, nemcsak a gyerekekhez. Folyamatos változásban vagyok, már rongyosra olvastam a könyvet, de úgy érzem, porlad szét a kezemből, mert a lényegét nagyon nehéz kimondani, azt élni kell. Hora mester azt mondja Momonak: „Ha valóban el akarod mondani mindezt az embereknek, akkor várjál, amíg a szavak megnőnek benned.” Várni kellene, beszélgetni, naplót, levelet írni, kiszakadni a telefon, a televízió, a számítógép, az autók által reménytelenül felgyorsított világból, önmagunk belső csendjével egymás felé fordulni. Ezt szeretném kicsit elősegíteni az előadással.” Plakát: Kónya Ábel Tömöry Márta dramaturg a darabról: A Csokonai Színház új ifjúsági bemutatója Michael Ende varázslatos meseregényének, a MOMO-nak színpadi adaptációja. A Momo története a fantázia világában, a Soha és a Sehol birodalmában, avagy a kitágított, időtlen Jelenben játszódik. A cselekmény színhelye egy, a múló idő ősi rétegeit is őrző déli város romos amfiteátruma, valahol Európában. Ide pottyan, mintha az égből, egy napon Momo, a titokzatos mosolyú kislány, aki észrevétlenül beköltözik a romos amfiteátrumba. Befogadják, segítik a külváros lakói, jótét lelkei. El se tudják képzelni az életüket nélküle, mert Momo csodálatos képessége, hogy mindenkit meghallgat, mindenkire van ideje. Legjobb barátai Beppó, a filozófus utcaseprő, és Gigi a bőbeszédű kis ciceróne, és hangos gyerekcsapat veszi körül, hisz senkivel sem lehet akkorákat játszani, mint vele. Esténként Momo szeret a bársony ég alatt üldögélni – ilyenkor úgy tetszik neki, mintha egy hatalmas fül közepén ülne s ez a fül a csillagmindenségbe hallgatózna... Ám ekkor, megindul a gyanútlan város ellen a Szürkék támadása. Olyan ez, mint egy hang nélküli észrevétlen ország-foglalás, naponként előbb nyomulás, csak jönnek, napról napra szaporodnak. A szürke ügynökök az időtakaréktól elámítják az embereket, hogy egyetlen személyes kincsüket, a szabadidejüket elspórolják. Csakhogy az idő maga az élet. És az élet a szívben lakozik. Az idő titka, hogy minél fukarabbul bánunk vele, annál sivárabb, hidegebb lesz az életünk. És fogyatkozó szeretet világának legnagyobb vesztesei épp a gyerekek. Sajnos, heves tiltakozásukat a felnőttek észre sem veszik. Már-már úgy tűnik a világ végképp a Szürkéké lesz. Ám ekkor közbelép Hora mester, az Idő titokzatos ura. De még neki is szüksége van egy gyermek segítségére! Jól sejtitek, a kis Momonak kell, világ-egyedül, felvenni a harcot, a Szürkék félelmetes seregével, kezében egy szál idővirággal. Csak Cassiopeia, az eseményeket fél órával előre látó teknőc tart vele. Szívszorító küzdelem kezdődik! A tét a világ jövője. Ha Momo győz, a reménytelenül betegnek tűnő világ gyógyítható! Momo és barátainak sorsa, mai és jövendőbeli valóságunk nagy kérdéseit tükrözi. MICHAEL ENDE: MOMO Kalász Márton fordítása és Tömöry Márta színpadi adaptációja alapján rendezte: Horváth Patrícia Zeneszerző: Szemenyei János Momo KECSKÉS CSENGE / TILL VIRÁG Beppo, filozófus utcaseprő MERCS JÁNOS Gigi, a bőbeszédű idegenvezető GÁL LEVENTE / SZÁK KOCSIS TAMÁS Hora Mester OLT TAMÁS Kassiopeia, teknősbéka KISS GERGELY MÁTÉ Szürke ügynök BAKOS KISS GÁBORFusi úr, borbély DÁNIELFY ZSOLT Nikola, kőműves/Szürke elnök BAKOTA ÁRPÁD Nino, vendéglős/Szürke úr/Rendőr VRANYECZ ARTÚR Liliana / TV bemondó / titkárnő SZANYI SAROLTA Bibi baba / titkárnő EDELÉNYI VIVIEN Gyerekek: Petruska Anna, Dallos Lili, Gólya Ágnes, Hevesi Fanni, Bora Fanni, Kurely Mózes, Pál Kristóf, Koroknai Sándor, Szabó Máté, Pálóczi Bence Szürke Urak: Bocskai István, Donkó Imre, Kerékgyártó Csaba, Kovács Levente, Kun Tibor, Ladjánszki László, Steuer Tibor, Udvarhelyi Péter Zeneszerző és zenei közreműködő: Arany Zoltán Ügyelő: Karl József | Súgó: Lezó Ádám | Asszisztens: Laczó Zsuzsa | Díszlettervező: Ondraschek Péter | Jelmeztervező: Mészáros Zsófia Rendező: Horváth Patrícia Ősbemutató: 2013. január 10. 18 óra – Víg Kamaraszínház Forrás: csokonaiszinhaz.hu

Tovább a teljes cikkre...

Keresés