Pályázatot írtak ki a színháztörténeti intézet igazgatására

2013. január 15. 17:30, szinhaz.hu

Pályázatot hirdet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) igazgatói feladatkörének betöltésére az emberi erőforrások minisztere. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján közzétett pályázati felhívás szerint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatói feladatkörét a pályázat nyertese öt évig láthatja el. A poszt március 1-jétől tölthető be. Az igazgató felett a munkáltatói jogokat – amennyiben a magasabb vezetői megbízáshoz közalkalmazotti jogviszony létesítése is szükséges, a kinevezési jogkört – az emberi erőforrások minisztere gyakorolja. Az igazgató feladatai között van az intézmény gyűjteményi, tudományos, kiállítási és közönségkapcsolati munkájának irányítása, ellenőrzése, az éves munkatervek kidolgozása, a végrehajtáshoz szükséges – tárgyi, anyagi, szervezeti és személyi – feltételek biztosítása, az intézmény feladatainak megfelelő működési rend biztosítása, valamint a külső és belső kommunikáció összehangolása, továbbá annak biztosítása, hogy az intézmény részt vegyen az „egész életen át tartó tanulás” közművelődési stratégiájában. Az igazgató kiemelt szakmai feladatai között megtalálható a színháztörténeti muzeológia szakági együttműködésének, továbbképzésének országos szintű koordinálása, a nyilvántartási hiányosságok pótlására vonatkozó ütemterv kidolgozása és megvalósítása, a számítógépes nyilvántartásra való áttérés lebonyolítása, a múzeum nemzetközi tevékenységének koordinálása, valamint a múzeum két épületének összehangolt működtetése. A pályázat beadására a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal honlapján való közzétételtől számított 30 nap áll rendelkezésre. A pályázatokat a benyújtási határidőt követő 30 napon belül kell elbírálni, ezért a pályázókat a pályázati határidő lejártát követő 21 napon belül szakmai bizottság hallgatja meg. A legalább hét tagú bizottságot a munkáltatói jogkör gyakorlója kéri fel, a bizottság munkájában a miniszter képviselője is részt vesz. A munkakör betöltéséről – a szakmai bizottság javaslatát mérlegelve – a miniszter dönt. Amennyiben a pályázat eredménytelen, azt 90 napon belül meg kell ismételni.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés