Fábry Sándor: "Már Hofi is stand-upos volt"

2013. január 20. 10:09, szinhaz.hu

A művész urazást nehezen szokta meg Fábry Sándor, aki bár íróként, dramaturgként és műsorvezetőként is dolgozott, ma már leginkább városi mesélőnek tartja magát. Nemrég a Magyar Nemzet kérdezte a stand-up műfajról. Szemléztük. A Magyar Nemzet cikkéből: "Nemrégiben Berecz András (hivatásos mesemondó - a szerk.) szerepelt a műsoromban, akivel az adás utáni poharazgatás során megállapítottuk: mindketten a mesemondó kategóriába nyertünk besorolást. Ilyenből régen akadt minden osztályban, minden kocsmában, egyszóval a legtöbb közösségben. Korábban nem sejtettem, hogy az én meséimre e szűkebb körökön kívül a nagyközönség is vevő lenne, de úgy adódott, hogy felkeltettem az érdeklődésüket. (...) Ha mindenképp meg kell valahogy jelölnöm magam, akkor az előadóművészt szoktam mondani. Ez egyébként annak kapcsán jött elő sűrűbben, amikor a vízumra rá kellett írni valami olyan szakmát, amibe kevéssé lehetett belekötni" - mesélte Fábry Sándor. Fotó: Molnár Dániel, mno.hu A stand-up-ról Fábry elmondta, nem szereti a kifejezést, mert nem magyar a szó. "Így is tele vagyunk idegen szavakkal. Bartos Tibor műfordító barátom javasolta egyszer, hogy a nescafé legyen 'tüsténtkávé', az e-mail pedig 'drótposta'. A műsoraimban próbáltam is beágyazni őket a magyar nyelvbe, de nem lett foganatja. Azt, hogy milyen szavakat fogad el a nyelvhasználó, nem lehet felülről irányítani, ez ilyen szempontból egy valóban demokratikus műfaj. Szóval tulajdonképpen mondhatjuk, hogy én is a stand-up művelője vagyok" - mondta a humorista. "Sok szempontból már Hofi is stand-upos volt, de nagyon sok színész lépett a nyomába. Őket úgy hívják, hogy büfészínészek. Ilyen nagyszerű mesélő például Eperjes Károly is, akit évek óta próbálok a műsoromba csábítani, de valamiért úgy érzi, hogy ennek még nem jött el az ideje. Attól, hogy valaki ülve mesél, attól az még lehet stand-up, a lényeg ugyanis nem ez, hanem hogy a saját szövegedet mondod. Amennyire én tudom, Hofi előtt a színészek kész szövegekkel léptek fel ebben a műfajban. A háború előtt Csortos Gyula, Kiss Manyi, Bulla Elma a színielőadás után mentek az éjszakai kabaréba, és előre megírt monológokat, jeleneteket adtak elő. Ilyen szempontból a műfaj egyik kortárs origója Sándor György, aki rendkívül felkészülten, a saját anyagát tökéletesen megírva mesél. Ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy a stand-uphoz kell az improvizáció" - hangsúlyozta Fábry Sándor, aki szerint nem lehet előre megjósolni, hogy kiben milyen tehetség lakozik. "Itt arról van szó, amiről Heltai Jenő beszélt: a könnyű műfaj nem attól könnyű, mert könnyű csinálni, hanem mert könnyű nézni" - fejtette ki Fábry Sándor. A teljes interjú az mno.hu-nolvasható.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés