Magyar Kultúra Napja - programok országszerte

2013. január 22. 12:12, szinhaz.hu

Ma ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, ebből az alkalomból az ország számos településén tartanak megemlékezéseket, adnak át díjakat, rendeznek koncerteket, irodalmi esteket és színházi előadásokat. A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár adja át a Márai Sándor-díjat és a Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díjat, valamint a közművelődés minőségfejlesztéséért járó Minősített Közművelődési Intézmény Címet és a Közművelődési Minőség Díjat, a legjobb szolgáltatást nyújtó könyvtáraknak pedig a Minősített Könyvtár Címet. A Magyar Művészeti Akadémia ünnepi estet rendez az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Balog Zoltán miniszter részvételével. A fővárosi moziban éjjel - fél 10-től hajnalig - az elmúlt évek magyar filmterméséből láthatnak válogatást az érdeklődők. Cseh Tamás arcai - keresztül az életen címmel egynapos kiállítás nyílik az Országos Széchényi Könyvtárban Cseh Tamás születésének 70. évfordulója alkalmából. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke a Zeneakadémia könyvtárának koncerttermében ad ünnepi koncertet. Terézváros ünnepi koncertje Hidak címmel lesz hallható az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben. A Himnusz eredeti kézirata Válogatás a magyar kultúra gyöngyszemeiből címmel tart rendezvényt a józsefvárosi önkormányzat és a Józsefvárosi Galéria, a Kodály Zoltán Férfikar és a Vasas Művészegyüttes Tánckara közreműködésével. A Parnasszus csillagai című előadás ősbemutatójának ad helyet a Klebelsberg Kultúrkúria. A műsorban Juhász Róza és Császár Angela színészek, valamint a Sebő Együttes működik közre. Debrecen önkormányzata és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem délelőtt megkoszorúzza Kölcsey Ferenc mellszobrát és emléktábláját, majd a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában Kölcsey Ferenc címmel nyílik kamarakiállítás. Székesfehérvár a Szent István emlékév szellemében ünnepli a magyar kultúra napját a Vörösmarty Színházban, ahol átadják a Pro Cultura Albae Regiae díjat. Szegeden szintén az ünnepen adják át a Szeged Kultúrájáért Díjakat és a Kölcsey-érmeket, a város díjazott képzőművészeinek alkotásaiból A kultúra tisztelete címmel nyílik kiállítás a Szent-Györgyi Albert Agorában. A kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Iskolában bemutató énekórával és konferenciával várják az érdeklődőket, majd Zene és irodalom címmel hangversennyel ünneplik meg a kultúra napját. Az est vendége Kányádi Sándor költő és Kocsár Miklós zeneszerző lesz. Forrás: MTI

Tovább a teljes cikkre...

Keresés