Vámos László 85 - Megemlékezést tartanak

2013. január 24. 15:54, szinhaz.hu

2013. január 30-án lenne 85 éves Vámos László. Ez alkalomból emlékezik rá a Magyar Színházi Társaság. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művészre emlékezik január 30-án, a Farkasréti temetőben (25/IV -1-7) a Magyar Színházi Társaság A megemlékező koszorúzást barátok, tanítványok, tisztelők és ismerősök számára, aznap 15 órakor tartják, a sírnál rövid emlékező szavakat mond Kubik Anna. Vámos László pályájáról röviden: 1950-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán. A Nemzeti Színház rendezője volt 1950-től 1952-ig, 1952 és 1955 között pedig a debreceni Csokonai Színház főrendezője lett. 1955-ben a Madách Színházhoz szerződött, ahol 1973-ig rendezett. Shakespeare: Hamlet című darabjának 1962-es nagy sikerű rendezése után Ausztriába, Németországba, Lengyelországba, Franciaországba és az USA-ba is meghívták rendezni.[1] 1967 és 1980 között az Operettszínház főrendezője, 1982 és 1990 között pedig a Nemzeti Színház művészeti vezetője és főrendezője volt. 1981-ben megválasztották a Magyar Színházművészeti Szövetség főtitkárának, amely tisztséget 1990-ig töltötte be. 1960-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezőtanára, később a színházrendezői tanszék vezetője lett. 1994-től a Magyar Állami Operaház főrendezője, 1995-től haláláig, - 1996-ig - megbízott főigazgatója volt. Rendszeresen rendezett a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban is. Televíziós rendezései közül kiemelkedik a Zenés TV Színház keretei között bemutatott Bánk bán (1974) és a Hunyadi László 1978) című operák tévéváltozatainak rendezése.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés