Roham indult a nemzetis színházjegyekért

2013. január 28. 12:05, szinhaz.hu

Megrohamozták a jegyirodákat a színházszeretők. Alföldi bejelentett távozása óta van olyan előadás, amire képtelenség jegyet szerezni. A március programokra hétfő délelőtt 10 órától lehetett jegyet venni, az internetes jegyvásárlórendszerek – mind a színházé, mind a jegy.hu-é – percek alatt megállt. Az Andrássy úti jegyiroda és a Nemzeti előtt hatalmas volt a tömeg. Szinte megrohamozták az érdeklődők a teátrum épületét. Vannak olyan darabok, amikre szinte lehetetlen jegyet vásárolni. Ilyen például a Sirály, vagy az Angyalok Amerikában. A Nemzeti már hetekkel ezelőtt közölte, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel megszünteti az előrendelést a legnépszerűbb darabjaira, azt is korlátozták, hogy fejenként hány jegyet vehetnek az érdeklődők. Gálos Orsolya a Nemzeti Színház sajtósa elmondta, hogy Alföldi Róbert - aki délelőtt épp a Gothár Péter rendezte Amphytrion című előadásban próbált színészként - személyesen kérte a sorban állók türelmét a Nemzeti épülete előtt. A kommunikációs vezető szerint gondoltak arra, hogy nagy lesz az érdeklődés a színház előadásai iránt, megpróbáltak felkészülni erre, ám ekkora rohamra és arra, hogy ez technikai összeomlást is eredményez, nem számítottak. "Ezeket a tapasztalatokat a következő hónapban igyekszünk hasznosítani" - tette hozzá. Kiemelte, hogy az elmúlt években sikerült a nézők szeretetét elnyerniük, élvezték a közönség folyamatos érdeklődését. Vélekedése szerint a jegyvásárlási roham azzal magyarázható, hogy aki még esetleg valamit kihagyott a repertoárból, azt szeretné gyorsan bepótolni az évad végéig, mivel ezeket az előadásokat valószínűleg a későbbiekben már nem lehet majd látni. A Nol.hu videója: A Nemzeti közleménye: Az alföldiujra.blog.hu tanácsai: Forrás: Színház.hu, Nemzeti Színház, Nol.hu, alföldiujra.blog.hu

Tovább a teljes cikkre...

Keresés