Kinevezték az Opera élére Ókovács Szilvesztert

2013. január 28. 13:42, szinhaz.hu

Ókovács Szilvesztert nevezte ki a Magyar Állami Operaház főigazgatójává Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn. A pályázatban megjelölt célokkal és feladatokkal kapcsolatban Ókovács Szilveszter elmondta az MTI-nek: az első - kormánybiztosi - megbízása legfeljebb két évre szólt, már akkor úgy látott munkához, hogy megfelelő vezetőtársakat válasszon maga mellé. A jelenlegi törvények szerint a különféle posztokra pályázat útján választhat munkatársakat maga mellé. Az első dolgom az lesz, hogy a most már ötéves távlatban értelmezhető vezetői struktúrát kialakítsam - részletezte a főigazgató. Hozzáfűzte, hogy a kinevezések szintén ötéves távlatban meghatározottak. A jelenlegi megbízottak egyszerű továbbfoglalkoztatása nem lehetséges - mondta el -, egy kivételével minden igazgatói posztot a főigazgatói hatáskörben lehet és kell megpályáztatni a főzeneigazgatótól, az ügyvezetőin és a műszaki igazgatói álláson át a balett- vagy épp a kommunikációs igazgatóig. "Úgy tervezem, hogy heteken belül meghirdetem a pályázatokat, mert szeretném, hogy a vezetőtársak az ötéves intervallumon belül minél előbb határozott időre szóló kinevezést kapjanak" - fejtette ki Ókovács Szilveszter. A szervezeti felépítéssel kapcsolatban kitért arra, hogy az Erkel Színháznál visszatérnek a bevált modellhez: az épületben titkárság működik majd, amely felügyeli az előadásokat, a házigazda szerepkörét tölti be, de a művészi irányítás és az adminisztráció továbbra is az Ybl-palotában marad. Az Erkellel kapcsolatban legfontosabbnak most a színház március elsejei ideiglenes megnyitását gondolja. Arra a kérdésre, hogy gondol-e főrendezői - művészeti vezetői - poszt újbóli létesítésére, azt válaszolta, hogy bár kinevezése 2018-ig szól, az operaházaknál szokásos előretekintés miatt nagyobb lélegzetű, 2020-ig érő távlati tervet vázolt fel. Át kell tekintenie, hogy a repertoár cseréje mennyi időt vesz igénybe, mekkora feladattal jár, friss rendezések - miként az egy hete bemutatott Bolygó hollandi is - mennyire tudják dominálni a repertoárt. Mindemellett nem zárja ki, hogy lehet ilyen feladatkör, de - hangsúlyozta - semmiképp sem célja a vezetők számának gyarapítása - "csak óvatosan" - tette hozzá. Korábbi ígéretéhez híven pályázata törzsanyagát a közeljövőben nyilvánossá teszi. Ókovács Szilveszter 2011. augusztus 22-étől kormánybiztosként, 2012. szeptember 1-jétől megbízott főigazgatóként vezette a dalszínházat. Forrás: Színház.hu, MTI, Népszava

Tovább a teljes cikkre...

Keresés