A Krétakör Mobil játéka a miskolci iskolákban

2013. január 30. 11:54, szinhaz.hu

A Miskolci Nemzeti Színház SziTu programjához kapcsolódóan meghívta a Krétakör Mobil című kreatív közösségi játékát, amely innovatív módon egyesíti a színházi nevelést és az ismeretterjesztést. Az elmúlt év novemberében a SziTu részeként a Káva Kulturális Műhely Bábok című programja mutatkozott be a miskolci iskolákban. A Krétakör ajánlója: „Bármely rendszer időtállósága elsősorban nem szilárdságán, hanem alkalmazkodó készségén, vagyis rugalmasságán múlik.” A Mobil a Krétakör iskolai környezetben megvalósuló, 16-18 éves diákok számára fejlesztett kreatív közösségi játéka, amely innovatív módon egyesíti a színházi nevelést és az ismereterjesztést. A játék által vázolt alapprobléma a diákok iskolai mobiltelefon-használata. Egy botrányos felvétel kerül fel az internetre, amely kínosan érinti az egyik tanárt, és közvetve az egész iskolát. Az igazgató kezdeményezésére új házirendet fogadnak el, amely a jövőben korlátozná az iskolai mobilhasználatot. Vannak, akik még inkább szigorítanának, és természetesen olyanok is akadnak, akik liberálisabb megközelítést javasolnak. A program edukatív, vagyis komplex szempontrendszer alapján vizsgálja meg a konkrét esetet és annak kontextusát. Külön kitér a felvételt készítő diák cselekedetének részletes elemzésére, beleértve a morális aspektust is. De egy technológiai szakértő bevonásával a mobiltelefonok oktatásban való hasznosításának lehetőségét is a diskurzus részévé teszi. A Krétakör azon az állásponton van, hogy az egyedi esetek extremitása nem írhatja felül a társadalmi innovációt. A konkrét helyzet konkrét beavatkozást igényel, az emberi kreativitást azonban nem regularizálni kell, hanem ösztönözni. „Bármely rendszer időtállósága elsősorban nem szilárdságán, hanem alkalmazkodó készségén, vagyis rugalmasságán múlik.” A Mobil című előadás hat miskolci iskolába jut el 3 nap leforgása alatt: február 6-án a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, és a Zrínyi Ilona Gimnázium, 7-én az Eötvös József Szakközépiskola és a Balázs Győző Református Líceum, 8-án pedig a Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és a Földes Ferenc Gimnázium tanulói vehetnek részt a Krétakör játékában. Stáb: koncepció, rendezés: Schilling Árpád szakmai vezető: Romankovics Edit közreműködők: Sárosdi Lilla, Terhes Sándor A SZiTu-ról A Miskolci Nemzeti Színház tavaly májusban sikeres pályázatot nyújtott be a Társadalmi Megújulás Operatív Program „Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában” című felhívására. A miskolci színház így a 2012/13-as évadban útjára indította a Színház és Tudás (SziTu) című színházi nevelési projektet, amelynek fő célja, hogy játékosan neveljen, valamint megismertesse és megszerettesse a klasszikus és kortárs színházművészetet és drámairodalmat Miskolc város gyermekközösségeivel, általános és középiskolás korú fiataljaival. A projektben több mint húsz színész, dramaturg, rendező és pedagógus dolgozik együtt, akik 17 különböző típusú (színjátszó, drámapedagógiai, zene-, tánc- és társművészeti, színháztörténeti stb.) foglalkozást, egy beavató színházi előadást, egy osztálytermi előadásokból álló sorozatot, egy-egy diákszínjátszó versenyt és egy, a Miskolci Nemzeti Színház évados kiemelt programjaihoz kapcsolódó nyári színházi tábort valósítanak meg.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés