A sevillai borbély - Gulyás Dénes rendezni készül

2013. február 5. 10:51, szinhaz.hu

Budapesten készíti elő, Székesfehérváron rendezi A sevillai borbélyt Gulyás Dénes operaénekes, a Pécsi Nemzeti Színház operatársulatának igazgatója. Szikora János székesfehérvári igazgató felkérése arra szólt, hogy hozzon létre egy "szerethető előadást". Így adódott a zseniális Rossini vígopera, amely népszerű, jókedvű, ezért esett a választás A sevillai borbélyra. "Narraboth és Heródes szerepét is énekeltem abban az operaházi Saloméban, amelyet Szikora rendezett, tehát az ismeretségünk nem éppen új keletű. Azt hiszem, igaza van, az egykori koronázó városban is kell operaelőadásnak lennie. Hozzáteszem, nézetem szerint talán egy kisebb társulat is létrejöhetne…" - mondta el az MTI-nek az énekes-igazgató-rendező. A munka technikai része már elindult, Horesnyi Balázs díszlettervezővel és Rátkai Erzsébet jelmeztervezővel együtt már találkoztak a Vörösmarty Színház szcenikusával. Rövidesen pedig megkezdődnek a próbák az énekesekkel is. A premiert április 6-ra tűzték ki. "Arra törekszem, hogy egy fürge, mozgékony előadást teremtsünk, amelyben az énekesek nem szétvetett lábbal állnak a rivaldánál, hanem megszabadulva az operai sztereotípiáktól eljátsszuk a történetet. Nem akarom a világot megváltani, nem akarok üzenni a mának, nem is hiszem, hogy ez a darab alkalmas lenne erre" - hangoztatta. Bognár Szabolcs az egyik Figaro, aki a pécsi Falstaffban már jól bevált, és Geiger Lajos is színre lép borbélyként. Rosina Kun Ágnes és Pulya Andrea lesz, Hábetler András és Kiss András felváltva alakítja doktor Bartolót, Don Basiliót Kelemen Dániel és Jekl László, Almaviva grófként pedig Szerekován János és Decsi András szegedi egyetemista mutatkozik be - árulta el Gulyás Dénes. "Számomra húzós lesz a program, mert egy nappal a fehérvári premier előtt tartjuk Gounod Rómeó és Júliájának a bemutatóját a Pécsi Nemzeti Színházban, igaz, ott én csak 'vigyázó szememet' tartom a produkción, mert a darabot Nagy Viktor állítja színpadra" - tette hozzá. A Rómeó és Júlia azonban már február 9-én hallható a pécsi Kodály Központban Kovács János vezényletével. A koncertszerű előbemutatót azért szeretné gyakorlattá tenni Gulyás Dénes, mert kevés az az előadásszám, amelyet a színház képes kiállítani. "Ez az első lépés, jövőre inkább a következő évi bemutatót harangoznánk be ilyen módon. Sok szál fűz a darabhoz: énekeltem és rendeztem az Erkel Színházban 1989-ben, Júliaként ekkor ugrott ki Rost Andrea. A Faust és a Rómeó és Júlia is alaptörténet, de én a Faustnál jobbnak tartom a francia zeneszerzőnek ezt a művét" - magyarázta. Az igazgató felidézte: Pécsre azért hívták, hogy fejlessze a társulatot. "Létrehoztunk egy alapítványt és attól banktól, amely ugyancsak a fejlesztésre összpontosít, nyertünk támogatást, amelyből egyetemistákkal és középiskolásokkal színre vittük Mozart A színigazgató című egyfelvonásosát. A művészeti szakközépiskolásokból verbuváltam egy szimfonikus zenekart, velük hosszabb távú terveim is vannak. Ottlik Ádám írt új magyar szöveget az egyórás előadáshoz, amelynek olyan sikere volt, hogy a tízedik alkalommal is szinte a csilláron lógtak. A produkció mobil, semmi nem kell hozzá, csak egy üres színpad, bármely más városba meghívható. Meggyőződésem, hogy errefelé kell tartanunk, ha a kultúrát valóban fontosnak tartjuk." Forrás: MTI

Tovább a teljes cikkre...

Keresés