"Reményvesztettség felé sodródunk" - A szegedi balettigazgató beszéde
A Magyar Táncművészek Szövetsége, február 4-én a Nemzeti Táncszínházban rendezte meg a „Szolidaritás – gálaest a táncművészetért” című estjét. Pataki Andrásnak, a Szegedi Kortárs Balett igazgatójának, a gálaesten elhangzott beszédét közöljük. Nyolc állami és önkormányzati fenntartású intézmény, táncegyüttes – a Duna Művészegyüttes, a GG Tánc Eger, a Győri Balett, a Honvéd Együttes, a Magyar Állami Népi Együttes, a Miskolci Nemzeti Színház Tánctagozata, a Pécsi Balett és a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói – a gálaműsor keretében vállaltak fellépést annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a hazai táncművészet problémáira, égető finanszírozási kérdéseire. Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója, a gálaesten a következőket mondta: Tisztelt Megjelentek! A mai napon nyolc állami és önkormányzati fenntartású intézmény, táncegyüttes –a Duna Művészegyüttes, a GG Tánc Eger, a Győri Balett, a Honvéd Együttes, a Magyar Állami Népi Együttes, a Miskolci Nemzeti Színház Tánctagozata, a Pécsi Balett és a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói –gálaműsor keretében lépnek fel annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a hazai táncművészet problémáira, égető kérdéseire. Azért találkoznak a magyar táncos társadalom legjelentősebb képviselői, hogy egyben meg is kongassák a vészharangot, melynek hangja reményeink szerint egyszerre jut el a széles nyilvánossághoz és a politikai döntéshozókhoz, jelezvén, hogy baj van. Szeretett művészeti águnk, mely a legősibbnek és egyben a legkomplexebbnek mondott mindközül, a reményvesztettség felé sodródik. Miért is állítjuk mindezt? Azért, mert az elmúlt évek politikai és gazdasági döntéseinek eredményeképp szakmánk társadalmi és művészeti presztízse, megtartó képessége, esetleges vonzereje a pályaválasztók körében jelentősen csökkent. - Bizonyíték erre, hogy a néhány éve megszülető Előadó-művészeti Törvény, melyhez a szakma nagy reményeket fűzött, sajnos nem helyezte felnőtt korba a táncművészetet. Komoly eredményeket elért társulatok, melyek mára már nyugodtan tekinthetők kulturális örökségünk részének még mindig keresik a helyüket az új rendszerben. A helyzetre jellemző, hogy a törvény hatálya alá eső, saját jogon regisztrált táncművészeti szervezetek közül csak háromnak sikerült minősített, azaz Nemzeti vagy Kiemelt kategóriába jutnia. - Úgy szűnt meg a szakmai nyugdíj, hogy azt megelőzően nem történt meg a táncos életpálya modell kidolgozása. Karrierjük végén járó professzionális táncművészek minden átmenet nélkül kerültek egyik pillanatról a másikra létbizonytalanságba. A négy balett-társulat esetében tett kivétel méltatlan és diszkriminatív helyzetet teremtett a többi hivatásos társulat körében. - A képzésben a Magyar Táncművészeti Főiskolán, de még inkább a középfokú szakiskoláinkban szervezési nehézségek várhatóak a tanárok nyugdíj melletti munkavállalásának korlátozása illetve tilalma miatt. A magas szakmai nívó így nehezen biztosítható és garantálható. - Intézményeinket érintő forráskivonások, mint minden más területen, egyre nehezedő nyomásként hatnak, nehezítik működésüket, a gazdasági szférában fellépő többletterhek pedig akadályozzák a plusz forrásként bevonható társasági adó realizálását. - A pályázati támogatások elérése egyre bonyolultabb eljárást feltételez, a sokszor elhúzódó döntések utáni kifizetések pedig mindinkább kiszámíthatatlanok, gyakoriak a pénzügyi zárolások, melyek együttvéve lehetetlenné teszik az évad pénzügyi tervezését. Számos sikeres szakmai munkát végző társulatunk kénytelen hitelekkel eladósítani magát vagy ideiglenesen szüneteltetni tevékenységét. - A döntéshozó testületekben, melyek az utóbbi időben jelentős integráción mentek keresztül az előadó-művészet területén, a táncművészet alulreprezentált. A Nemzeti Kulturális Alap Előadóművészetek Kollégiumában két táncos kurátor igyekszik lehetőségeikhez képest bölcs és igazságos döntéseket hozni e szerteágazó területről beérkező pályázattengerben és mind emellett próbálja megvédeni a szakmára fordítható pénzkeretet a többi művészeti ág igényeivel szemben. - Az egyik legfájóbb változás, hogy amíg más előadó-művészeti ágak állami díjait körülbelül 50%-kal csökkentették, addig a Harangozó-díjaink számát 7-ről 2-re szűkítették. Nem értjük a diszkriminatív helyzetet, tiltakozásul a Magyar Táncművészek Szövetsége, és a Magyar Koreográfusok Társasága idén nem adta le jelöltjeit a kulturális kormányzatnak. Sajnálatos, hogy a Kossuth-díj bizottságban sincs képviseletünk. - 2012-ben nem került odaítélésre az a tíz Fülöp Viktor ösztöndíj sem, ami a pályakezdő táncművészeket és alkotókat segíti karrierjük elindításában és erősíti meg őket elköteleződésükben a táncművészet iránt. A „Szolidaritás – Gálaest a táncművészetért” program célja, hogy az érdeklődés középpontjába állítsa a nemzetközi rangú magyar táncművészetet, az alkotókat, a táncművészeket, működési formától és műfajtól függetlenül és ráirányítsa a figyelmet a területünk fontosságára, bebizonyítva a jövő táncművészei számára, hogy a táncszakma a jelenlegi nehéz helyzetben is perspektívát kínáló művészeti ág. Ehhez azonban mindenképpen szükséges, hogy a kultúráért felelős döntéshozók megfelelő lehetőségeket nyújtsanak és biztosítsák támogatásukat, felismerve e művészet egyetemes értékeit. Ezért kérjük az Emberi Erőforrások Minisztériumát egy széleskörű párbeszéd elindítására a fenti problémák enyhítése, esetleges megoldása érdekében, melyben az újjáalakult Táncművészeti Kerekasztal szívesen áll rendelkezésre. Tisztelt Vendégeink! A mai műsor azt példázza, hogy a táncművészek a fennálló súlyos problémák ellenére végzik a dolgukat, nap mint nap színpadra állnak. Ezt teszik most is. Az estéhez jó szórakozást kívánok!