'Újra a májusegybe' – Böhm György a Kalauz Jutkáról

2013. február 7. 9:05, szinhaz.hu

Március 5-én mutatja be az Orlai Produkció az Átrium Film-Színházban Egri Márta és zenekarának önálló estjét, a Kalauz Jutkát. Az ötvenes évek slágereire épülő zenei est rendezőjével, Böhm Györggyel olvashatnak villáminterjút. Hogy jött a Kalauz Jutka ötlete? Egri Mártával régóta terveztek közös munkát? Böhm György: Egri Mártát már úrfi korom óta ismerem, sokszor dolgoztunk együtt és sok “megnemvalósult” munka is mögöttünk van. Úgy tűnik, hogy a Kalauz Jutka a megvalósultak közé fog tartozni. Mindig izgatott a kilencszázötvenes évek világa, kultúrája, szórakoztató ipara. Én is és Egri Márta is szüleinktől, azaz első-kézből kaptunk erről a világról átélt/megélt információkat. Kalauz Jutka nem egy idegen bolygóról ide csöppent valaki, hanem élő, sok ismerős karakterből egybegyúrt figura. Igazi ihlető dolog volt és nagy segítséget nyújtott Felekiné Gáspár Anni Füttyös kalauznő című remek festménye. A dalok kiválasztásánál mi volt a fő szervezőerő? Miért ezek a dalok kerültek bele a válogatásba? Böhm György: A dalok kiválasztásánál Nemlaha György segített, pontosabban ő válogatott és mi az ő ajánlatából választottunk. A leglényegesebb az volt, hogy zeneileg minőséget képviseljenek. Bármennyire is elképesztő idiótaság a szöveg, a zene nem lehet minősíthetetlen. Fontos volt, hogy a dalok jó része igazi sláger legyen! Többek között: Csak tudnám, hogy miért oly morcos, Troli-trolibusz, Egy boldog nyár Budapesten, Egy dunaparti csónakházban, Ne hagyd el azt, ki téged szívből imád, Gyere, ülj kedves mellém, Azt álmodtam az éjjel, Tíz perc, az nagy idő, Elemér, Kalauz Jutka, Futbóliában ma már. Színházi előadás, önálló est, vagy szcenírozott koncert lesz a Kalauz Jutka? Egyik sem és mindegyik, pontosabb műfaji meghatározás: másfél óráig nagyon jól fogja magát érezni a közönség az Átrium-ban! Az Átrium sajátos hangulatú hely. Fontos, hogy itt jön létre ez az előadás? Az Átrium valóban rendelkezik valamilyen plusszal, már az is az, hogy ifjú korunkban már és még nem Átrium volt, hanem Május 1 mozi (emlegetése: megyünk a májusegybe). Most ismét Május 1. mozivá válik másfél órára! És újra jöhetnek a nézők a májusegybe a Kalauz Jutkára! Forrás: Orlai Produkció

Tovább a teljes cikkre...

Keresés