Könyve miatt perlik Stohlt és kiadóját

2013. február 7. 10:42, szinhaz.hu

A BVOP perre viszi a pécsi Alexandra Kiadónál megjelent Magyar börtönpokol című könyvet, melyben Stohl András mesélte el mit élt át a börtönben töltött időszakban. A testület, mivel a könyvben leírtak szerintük köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, december végén jelentette fel a színészt, és ugyanígy járt el a szerzővel és a kiadóval szemben is. - A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. tv. (Be.) 52. § (4) bekezdése alapján a rágalmazás, becsületsértés közvádra üldözendő, amennyiben hatóság sérelmére, hivatali működésével összefüggésben követik el, vagyis ez esetben a vádat az ügyész képviseli. Tekintettel arra, hogy a könyv kiadójának székhelye, így az elkövetés helye Pécs, ezért az iratokat a Pesti Központi Kerületi Bíróság megküldte a Pécsi Városi Ügyészségnek - közölte a Blikk-kel dr. Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője. A Hír24 kérdésére a könyv szerzője, Szalai Vivien elmondta, a BVOP-tól ezidáig nem kapott hivatalos értesítést, ám biztos benne, hogy nincs mitől tartaniuk. "Görcsoldót továbbra sem szedünk a kirobbant ügy miatt. Most is csak azt tudom mondani, amit eddig, a könyv semmi olyan információt nem tartalmaz, ami hosszú idő óta ne lenne tudvalevő a magyar börtönviszonyokról.Amióta a Blikk cikke napvilágot látott, pár óra alatt volt rabok, őrök tucatjai kerestek meg a közösségi portálon, hogy jönnének tanúskodni. A hiteles újságírás jegyében én azt írtam meg, amit András nekem mondott, elbeszéléseit tanúkkal alátámasztottam” - jelentette ki. Forrás: Hír 24, Pécsi Újság

Tovább a teljes cikkre...

Keresés