Három premier egy hónap alatt - Homonnay Zsolt mesélt

2013. február 10. 7:24, szinhaz.hu

Izgalmas hónapokon van túl Homonnay Zsolt, akit sorra érték a váratlan kihívások. Az Operettszínház színésze három premiert tudhat maga mögött. Februárban új szerepbe állt be: a Cigányszerelem Józsijakét lépett színpadra. Homonnay Zsolt sűrű időszakot tudhat maga mögött. Még a tél elején állt be a Rebecca című musical főszerepébe, majd Max de Winterként még fel sem ocsúdott, már indult is Bécsbe az Operettszínház társulatával, hogy A Szépség és a Szörnyeteg német nyelvű turnéján játszhasson. A turnéról, amikor csak tudott, hazajött, hogy az Elisabeth Haláljaként mutatkozzon be. Most éppen csak túl van Ábrahám Pál Viktória című operettjének premierjén, de máris jött a következő kihívás: a színész Lehár Ferenc Cigányszerelem című operettjének Józsijaként lépett a közönség elé - először február 9-én. "Most, hogy visszatekintek az elmúlt időszakra, látom, mennyire sűrű volt. Az Elisabeth nyilvános főpróbája után gyakorlatilag a színpadról rohantam Bécsbe, hogy este Szörnyetegként lépjek újra a közönség elé. Éjjel kocsiba vágtam magam és jöttem vissza Budapestre, mert másnap már újra próbáltunk. December elején pedig a Rebecca beállásomra is készültem. Ez egy nagyon erős történet, még erősebb drámaisággal és lelki mélységgel. Az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy ezeket az érzéseket rövid idő alatt létrehozzam magamban. Polyák Lilla miatt többször láttam már az előadást, volt elképzelésem a szerepről. A feleségemmel egy előadásban játszani egyébként külön öröm számomra, nagyon vártuk. Ilyen talán még nem is volt. Ráadásul ez egy különleges helyzet kettőnk között, hiszen a darabban az ő démoni, negatív figurája ellenpontja az enyémnek, egymásnak feszül a két karakter. Emiatt talán a közönség is jobban élvezi az előadást, hiszen akik tudják, hogy egy pár vagyunk, tudják azt is, hogy ez az igazi játék. Utána mi otthon házastársakként folytatjuk. És ha már itt tartunk, van két gyerekünk. Őket se felejtsük el. Nem árt, ha néha látják az apjukat. Akárhol is játszom vagy próbálok, ez azért mindennél fontosabb" - mondja a színész, aki a bécsi és a frankfurti turnéval egyidőben egy új darab próbaidőszakát is elkezdte. Ábrahám Pál Viktória című operettjében dolgozott, amelyet január 24-én mutatott be az Operettszínház. Homonnay Zsolt a főszereplő huszárkapitány, Koltay István bőrében bújt, újra bonviván szerepkörbe. "A Rebecca Max de Wintere egy lelkizős, belemenős szerep. Az Elisabethben 'Halált' játszani speciális dolog mentálisan és hangilag is. A Szépség és a Szörnyeteg sem volt mindennapi feladat: más nyelven helytállni egy előadásban hatalmas koncentrációt igényel. Ebbe a sorba érkezett meg a Viktória főszerepe, amit minden fáradtság és munka ellenére nagyon szeretek. Béres Attila rendezővel nagyon jól értjük egymást. Neki és a partnereknek köszönhetően izgalmas és mély előadás született. Ritkán fordul elő, hogy egy premierrel véget ér egy próbaidőszak - pláne egy ilyen zaklatott periódusban - és azt kérdezem: akkor most mit fogunk csinálni jövő héten? Nem is számítottam rá, hogy ilyen hamar eldől majd…" Homonnay Zsoltra újabb főszerep várt. "A Cigányszerelem meglepetés volt. Ez egy jó darab, csodaszép Lehár-muzsikával, és én nagyon akartam ezt a feladatot. Tudtam, hogy boldogulok majd. Az operett irodalom nagy részét eljátszhattam már, hál’istennek. Abban hiszek, hogy nincsenek bonviván klisék. Nem szabad, hogy legyenek. Mást kell jelentenie a Csókos asszony Dorozsmai Pistájának, a Viktória Koltay huszárának és a Cigányszerelem Józsijának. Ma is ismerős érzéseket, ismerős lelki alkatot kell feltárni ezekben a figurákban. Józsi egy igazi magyar, vitéz, világháborús hős, együtt kell vele éreznem, hogy tudjam, mit miért tesz. El kell tudnom fogadtatni a nézőkkel, hogy ennek a prímásnak vad létére igaz, tiszta érzelmei vannak. Józsiban benne van a vihar. És ezzel megbírkózni kimondottan izgalmas feladat volt" - fogalmazott Homonnay Zsolt. A színész szerint, mint minden remekmű, Lehár operettje is túlmutat önmagán: a szabadságvágy, a boldogságkeresés örök témáját kiszélesíti azzal a történelmi tapasztalattal, hogy mennyire sérülékeny és egyben milyen magától értetődő is lehet a különböző etnikumok békés egymás mellett élése. A Cigányszerelem olyan előadás, amely ma is szól hozzánk, vallja Homonnay Zsolt. Ettől tud az operett aktuális maradni és egy történet bármely generációt megérinteni. "Az operettet a mának kell játszani, ezért nem a sablonokat és a régmúltat visszük színpadra. Az operett attól tud varázslatos lenni, ha élővé válik, ez pedig Béres Attilának, csakúgy, mint a Viktóriában, ennél a darabnál is sikerült. Egyetlen bajom van ezzel az előadással: hogy csak most kerülhettem bele" - tette hozzá a színész. Forrás: operettszínház.hu, Fotó: Éder Vere/Budapesti Operettszínház

Tovább a teljes cikkre...

Keresés