Őze Áron nyílt levele Ablonczy Lászlónak

2013. február 11. 14:12, szinhaz.hu

Őze Áron nyílt levelét közöljük, melyet Ablonczy Lászlónak írt, aki 1991-1999 között volt a Nemzeti Színház igazgatója. A Helyi Téma „Ablonczy: Kómában volt a Nemzeti” című cikkére reagál Őze Áron. Idézet a cikkből: (...) - Felmerült, hogy a Pesti Magyar Színház gyermek és ifjúsági feladatokkal tagozódjon a Nemzeti Színházba…? Ablonczy László: Egykor, a kilencvenes években én is megéltem hasonló hivatali ötletelést: előbb a Játékszínt óhajtották a Nemzetihez fércelni, később a Bethlen téri lepusztult mozit, mint táncszínházi helyszínt szerették volna intézményesíteni. Vállalhatatlan volt egykoron, s ma sem másképp. Mindenekelőtt: a Nemzeti pályázati kiírása erre semmiféle utalást nem tartalmazott, s dolgozatában Vidnyánszky Attila se jelentette be tagosítási igényét. Az elgondolás tehát már jogilag se igazolható. S ami súlyosabb kérdés: három játszóhelyre tervezett nemes és magasigényű programját nehezítené azzal, hogy anyagilag és művészi állományában végelgyengült színházat újraélesszen komájából. Súlyos szavak - mondhatják. (....) Őze Áron írt: Ha valóban így gondolja volt Igazgató Úr, minden tiszteletem mellett kérem – hiszen 8 év igazgatói évéből 6 évig társulati tagja voltam, és a színház azt a közös fészket is jelentette, melyért Ön is harcolt –, méltán tekintse az Intézményt saját betegének, melyet látogasson meg néha, hogy pontos diagnózist kapjon hogylétéről. Magam és az egyébként kiváló egészségi állapotnak örvendő Társulat nevében várjuk szeretettel: Őze Áron. Budapest, 2013. február 11. Őze Áron az évad elején így számolt be a színház profilváltásáról: "Az irreális szerződési kötelezettségek ellenére a rendteremtés nagyján már túl vannak az igazgató szerint, hiszen a feltorlódott adósságállomány felét, 70 milliót, már letornázták. A felvetésre, miszerint a Játékszín nem volt veszteséges, mégis bezárták, Őze úgy reagált: “A mi épületünk állami tulajdon. A Játékszín és a Budapesti Kamara helye kerületi és fővárosi bérlemény. Mi azért maradhatunk talpon, mert ezzel az épülettel egyelőre – költségvetési szempontból – nem lehet mást csinálni. De ha kinézi mondjuk egy bank, akkor nekünk annyi” – fogalmazott az igazgató, aki úgy látja, ha rendeződik az adósságállomány, 2013-ban új időszámítást kezdhetnek. “Szerintem csalogató Berg Judittól a Rumini, Mark Twaintől a Tom Sawyer, Lázár Ervintől A kisfiú meg az oroszlánok, Janikovszky Évától az Égigérő fű és Szerb Antaltól az Utas és holdvilág. A 80 személyes stúdióban maradnak a művészszínházi produkciók” – tette hozzá Őze, aki Szabó Borbála dramaturggal azon dolgozik, hogy generációs felépítésben elkészüljön a családi színházi repertoár."

Tovább a teljes cikkre...

Keresés