"A társulat a családom volt" - Gali László 70 éves
70. születésnapját ünnepelte Gali László rendező, egykori színházigazgató. Kedden, a lakásán köszöntötték egykori kollégái, barátai. Gali László tanárnak tanult a debreceni tudományegyetem magyar–történelem–népművelés szakán, de aztán egy másik katedrát talált, a színházét. Dolgozott Pécsett, Kecskeméten, majd főrendező volt Debrecenben. Élete fő műve az 1980-as évek derekén önállósult egri Gárdonyi Géza Színház, melynek 1986-tól 1996 alapító igazgatója, főrendezője volt. Nyitóelőadásul, a színház művészi programjának Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapjá-t választotta. Mindvégig fontosnak tartotta a közérthetőség mellett a magyar drámai hagyományok ápolását. De ebben a hagyományban Tamási Áron népi szürrealizmusa éppúgy helyet kap, mint Örkény István abszurd, vagy Háy Gyula expresszív drámai világa vagy a kortársak vibráló gondolkodása. De Shakespeare-t is korszerűen, letisztult látványvilágban, mai nyelven szólaltatta meg, többek közt a Szentivánéji álmot vagy a Vízkeresztet. A mai napig sokszor rendez határon túli magyar színházakban is, és tanít különféle színiiskolákban. Jászai Mari-díjas. Gali László: „Életem nagyon szép időszaka volt az Egerben töltött tíz év…" Lejegyezte: E.B. 2004.08.29. 14:11 "Lélekben örökös tagja vagyok a színháznak, hiszen megélhettem és levezényelhettem az elmúlt 100 év egyik legfontosabb eseményét, az önálló társulat megalakulását. Nemcsak a kövekhez van közöm, hiszen az épület ereje sem a kövekben vagyon, hanem a benne lévő emberek hitében. A társulat minden tagja a családom tagja volt. A fiatal Harlekin Bábegyüttes, a műszak, valamint a két egri-miskolci barátom: Olgyai Magda és Győrvári János is – az az úszóbajnok-mérnök lány (Lázár Rita - a szerk.), akiből remek rendezőasszisztens lett, és az órásmesterből lett ügyelő (Rábl Róbert – a szerk.) Gyötrelmes, de gyönyörű időszak volt, emlékszem a repülés boldogságára. Tehetséges társulatunk egyet akart: szabadságharcban kivívott saját színházat teremteni. Eszembe jutott egy, az alakulás pillanatára jellemző megható történet. Az énekes madár bemutatójára készültünk, amikor a Magyar Televízió felvette a főpróbát. A hangmérnök rémülten állította meg az előadást, hogy valami ketyeg. Kiderült, hogy a mi kedves ügyelőnk, aki eredetileg órásmester volt, az előadás egyik néma szereplőjét, egy órát, az éjszaka leple alatt megjavította, hogy örömet szerezzen a társulatnak… Az elkövetkezendő 100 évre a közönségnek önálló színházat kívánok, és azt, hogy szeresse a színházat. A társulatnak pedig azt, hogy kiérdemelje ezt a szeretetet!" (Forrás: gfoto.gportal.hu) Gali László így nyilatkozott az igazgatásról: "Ha arra gondolok, mi okoz örömet egy színházigazgatónak, a legfontosabb az, hogy olyan színházat irányít-e, ahová jár a közönség. Ha ezt tekintem, akkor egri színházigazgatónak lenni nagy öröm. A gazdasági bajok, költségvetési visszafejlesztések bennünket nagyon megkínoztak. A tavalyi évadban a dolgozók 16 százalékát el kellett küldeni. Még az a veszély is felmerült, hogy megszűnik az önálló társulat. Ez a tendencia azonban nem lehetett, nem lehet komoly. Ez a város nem ajándékba kapta a színházát. Megküzdött érte. A lakosság túlnyomó többsége akarta, sok ember tett nagyon sokat érte. Ez a régió évtizedekre visszamenően híres a színházszeretetéről. Miközben a fővárosban arról panaszkodnak, hogy 40-50 százalékkal esett vissza a látogatottság és miközben ez az arány országosan is 20-25 százalék, nálunk gyakorlatilag emelkedett. Amikor én idekerültem, öreg kollégáim azt mondták, hogy ez egy fantasztikus közönség. Jó, jó, majd meglátjuk – gondoltam, de valóban így van. Az alaparculat, amit megpróbálunk, hogy művészszínháznak és népszínháznak kell lennie, populárisnak és érthetőnek, minden műfajt magába foglalónak, s el kell találnunk, hogy melyik közönségréteget mivel kínáljuk meg. Én erre esküszöm, azt gondolom, ez a titka mindennek, s hogy ez nem megalkuvás. Amikor egy darabhoz fogunk, mindig azt mondom a kollégáimnak, hogy az első pillanattól tisztázni kell, mit akarunk mondani a közönségnek, meg kell tudnunk közelíteni őket. Én nem hiszek abban a tendenciában, amely nem a közönségnek akar játszani, hanem üzen egy másik színháznak, kritikusi elvárásnak, divatnak". Lőkös Ildikó Gali Lászlóról: (...) Biztosak voltatok abban, hogy lesz munkátok? Lőkös Ildikó: Ez furcsán fog hangzani, de nem lehetett elképzelni, hogy nem lesz munkánk. Mindenki segített. Bacsó például, szólt nekem, nincs dramaturg Szolnokon Schwajda Györgynél, meg Egerben Gali Lászlónál. Gali előbb vette fel a telefont, emlékszem, utcai fülkéből hívtam... Megnéztem egy előadást, műsorfüzetet csináltatott velem, majd két hét múlva közölte, hogy leszerződtet… Aki nem kapott munkát, aztBacsó odavette magához a filmgyárba. Sokfelé mentünk, néhányan maradtunk a pályán: Upor Laci például,Telihay Péter rendező lett, Horpácsi Zsolt a kölni operában dramaturg, Barda Bea a Trafóban dolgozik. Életmódváltást jelentett az, hogy Egerbe szerződtél? Lőkös Ildikó: Nem igazán, mert nem laktam ott, hetente két-három napot töltöttem Egerben. Ezt a családban is tolerálták, be tudtuk osztani a teendőket. Ha nyári színházazásra került a sor, akkor meg jöttek velem a gyerekek. Úgy éreztem, hogy megtaláltam azt, ami az életemből hiányzott, és már pénzt is tudok keresni olyasmivel, amit talán ingyen is szívesen csinálnék. Gali induló színházának második évadába csöppentem, megtanultam, hogy hiába tetszik nekem egy darab, a társulatban kell gondolkodnom, a műsortervet rájuk kell építenem. Lehet, hogy konzervatív ízlést képviselt akkor az egri színház, de szerettük, éjszakákat beszéltünk végig színházról. Miért emeled ki, hogy konzervatív ízlést képviseltetek? Lőkös Ildikó: Azért, mert én előtte hihetetlenül izgalmas, formabontó színházakat képzeltem magamnak, és azért, mert az ízlésemet nem tudtam közvetíteni, érvényesíteni, de közben rájöttem arra is, hogy a hagyományosabb értékek mentén is lehet örömmel dolgozni, és jól éreztem magam azok között a színészek közt, sok mindent megtanultam tőlük. És ott dolgozhattam például Valló Péterrel is, aki odafigyelt rám, feladatokkal látott el. Négy év után viszont váltani szerettem volna, sokallni kezdtem az utazgatást. Mégis még messzebbre, Zalaegerszegre szerződtem. (Nevet.) Az akkoriban izgalmas színház volt. Az igazgatója, Halasi Imre rendezett Egerben, jelentkeztem nála. És bár hivatalosan csak két évet töltöttem ott, később is több szállal kötődtem, hisz éveken keresztül ott működött a kortárs dráma fesztiválja, a Nyílt Fórum, aminek a szervezője voltam, vagyok, és dolgozni is visszajártam Merő Bélához, később Bereményi Gézához is. (A Színház.hu interjúját itt olvashatja.)