Karmesterjáték gyerekeknek - Zeneterápia, improvizáció a Jurányiban

2013. február 19. 7:33, szinhaz.hu

A Bélaműhely Sound Art Karmesterjáték c. programjára 2013. március 3-án kerül sor a Jurányi Inkubátor Házban. Az interaktív zenei játék délelőtt gyermekek, este pedig felnőttek számára kerül megrendezésre. Az immár 5 éve működő zenekar 2013. március 22-én este 20:00 órától tartja első lemezének bemutatóját, a Csácsúcsícsó-estet, szintén a Jurányiban. A Bélaműhely ajánlója: A zenekarról: A Bélaműhely Sound Art 2007 óta foglalkozik hangkeltő eszközök építésével, és az eszközökön való hangszeres játékkal. Kísérletezünk zenei játékok fejlesztésével, valamint kutatjuk az emberek hangokhoz, zenéhez, hangkeltéshez való viszonyát. Néhány, a maga nemében egyedülálló hangszert és ugyancsak egyedülálló zenei játékot fejlesztettünk ki az elmúlt néhány évben. Koncertezés és színházi munkáink mellett workshopokat tartunk gyerekeknek és felnőtteknek, ahol zenei gyakorlatok és játékok mellett elbeszélgetünk a hangok keletkezéséről, fajtáiról, a hangokhoz és a csendhez való viszonyunkról. Készítünk zenét filmhez, színházhoz és táncszínházhoz egyaránt. Fotó: harmonet.hu Karmesterversenyről - ajánló: A Bélaműhely Könnyűzenekar több mint húsz hangszerszáma közül jelenleg három a világon egyedülálló. Szeretnéd kipróbálni a Hangburgereket, Bicklidobot, Óriáscajont, Dzsimitit, Billentyűzetshakert, Gettómarimbulát, Kisteknőt, Kisbubit, Kormánytilinkót, Fakutyát, Papírkutyát és számos más ipari és egyéb hulladékból készült hangszert? Aztán vezényelnéd is a zenekart miközben ezeken játszanak ? Akkor szólj otthon, hogy ne lógassák a lábukat vasárnap és nem kellenek a kész van-e a leckéd kifogások, hanem irány a Karmesterjáték! :) A Karmesterjáték elnevezésű produkció három, egymást követő részből áll. Az első részben rövid bemutatkozás és a program ismertetése után a zenészek megszólaltatják hangszereiket, így a közönség és a közönség soraiban helyet foglaló leendő karmesterek képet kapnak a felhasználható hangokról. A második részben a színpadon mindenki kipróbálhatja a hangszereket, kérdezősködhet elkészítésükről, anyagukról, megszólaltatási lehetőségeikről. Ebben a részben lehet feliratkozni a játékra. A harmadik rész a karmestereké. A jelentkezők a felhasználni kívánt hangszerek kiválasztása után előzetes instrukciók nélkül, spontán módon, mozdulataikkal, testtartásukkal, tekintetükkel, mimikájukkal vehetik rá a zenészeket hangszereik megszólaltatására. Így rövid, improvizatív kompozíciók jönnek létre. Beszélni nem ér… :) Fotó: Péter Judit Karmesterjáték Gyerekembereknek És Felnőttembereknek a Bélaműhely Egyedülálló Hangkeltő Eszközeivel zeneterápia, improvizáció, interakció 2013. március 3. (vasárnap) gyerekeknek 11:00 - 14.00 felnőtteknek 19:00 - 21:30 Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház 1027 Budapest, Jurányi utca 1-3. JEGYÁRAK: A délelőtti gyerekelőadásra egységesen: 600HUF (6 éves kor alatt ingyenes) Az esti felnőtt előadásra: 1200HUF | kerületben lakó, diák, nyugdíjas, szakmai 720HUF | TÁMOGATÓI JEGY 2000 HUF

Tovább a teljes cikkre...

Keresés