Halálos tavasz - változatok szerelemre Pécsett

2013. február 19. 9:12, szinhaz.hu

A Zilahy Lajos regényéből készült előadás, a Halálos tavasz premierjét február elején tartották a Pécsi Nemzeti Színházban. Ajánló a darab elé: Zilahy Lajos 1922-ben megjelent első regényével, a Halálos tavasszal azonnal berobbant az irodalmi köztudatba. Később több nagy sikerű regénnyel (Két fogoly, A Dukay család) és színdarabbal is jelentkezett. A 30-as években, a magyar filmgyártás fénykorában saját filmvállalatot is alapított. Forgatókönyvíróként dolgozott, később rendezett is. Több művét is megfilmesítették. Az egyik legnagyobb sikere az 1939-ben készült Halálos tavasz lett, a regény filmváltozata. A főszerepeket a kor két sztárszínésze, Jávor Pál és Karády Katalin játszotta. Érdekes módon, a nyolcvanas éveiben lévő aktív és nyughatatlan Zilahy, aki akkor már az Egyesült Államokban élt, elhatározta, hogy újra leforgatja a Halálos tavaszt, ezúttal Spanyolországban, illetve Jugoszláviában. A színészek nagyrészt ismeretlenek voltak. A film el is készült, de nemsokára Zilahy váratlanul elhunyt. Részben az ő halála, részben a Franco és Tito halála után bekövetkezett zavaros társadalmi és politikai időszak miatt, a film sajnos elveszett. Esztergályos Károly rendező a darabról: Zilahy Lajosnak ez az első regénye. Tudjuk, mit jelent ez a nem egészen esztétikai kategóriának szánt megállapítás. Bátorságot és habozást, mámoros repülést és gyermekes bukdácsolást, túlzsúfoltságot és elnagyolást, igent és nemet, egyben, egyszerre.” – írja Kárpáti Aurél a Nyugatban, 1922-ben. "Mámoros könyv, amelyben »mindennek« benne kell lennie, az első szerelemtől az utolsóig, minden gyönyörűségnek, kétségbeesésnek és lemondásnak. Az egész leegyszerűsített mese – két perzselő szerelem egymásba futása a végzetes kisiklás katasztrófájáig." A regény jóval az első világháború előtt játszódik. A filmet 1939-ben forgatták, és 1936-ban játszódik. "Nincs szerepe az évszám oknak. Egy gazdag, gondtalan, csinos fiatalember, beleszeret egy gazdag, mi több előkelő és gazdag lányba, és minden más megszűnik körülöttük, ezután a világ, az élet csak a szerelmükről szól." Mi történik, ha ezeknek a szavaknak szűnik meg az értelme: gazdag... előkelő...? Mi történik akkor a világgal, az élettel, a szerelemmel? A színpadi változat a regény Monarchia-beli változatát az1949-ben játszódó változattal szembesíti. A szereplők úgy rohannak a szakadék felé, ahogy a gyík levágott farka mozog tovább. Még működnek a szófordulatok, a viselkedések. Még élnek a címek. Változatlanul próbálnak élni egy megszűnt világban, amiről ők még azt hiszik, átmenetileg szűnt meg... Egy »rendszerváltozás« természetrajza a szerelem felől nézve. A szeretők szemével..." - mondta el Esztergályos Károly, az előadás rendezője. További fotók: 1. (Fotó: Körtélyesi László) 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. Halálos tavasz változatok szerelemre és színpadra Írta: Zilahy Lajos Színpadra alkalmazta: Esztergályos Károly Edit Darabont Mikold Iván Oberfrank Pál Jolán Botos Éva Pista Vidákovics Szláven Ahrenberg Rázga Miklós Margit Vlasits Barbara Tábornok Bánky Gábor Tábornokné Sólyom Katalin PG. - Krupié Széll Horváth Lajos Díszlettervező: Szlávik István Jelmeztervező: Szakács Györgyi Asszisztens: Kiss Hédi Súgó: Budai Ilona Ügyelő: Krajcsovics Csaba Rendező: Esztergályos Károly Előadások: 2013.03.11. h | 19:00 2013.03.14. cs | 19:00 Tomanek Nándor bérlet 2013.03.24. v | 19:00 2013.03.25. h | 19:00Radnóti Miklós / A bérlet Forrás: pnsz.hu

Tovább a teljes cikkre...

Keresés