Könyvsorozat jelenik meg híres operettekről

2013. február 21. 10:11, szinhaz.hu

A Csárdáskirálynő, A cigánybáró, a Marica grófnő, a Viktória, a Menyasszonytánc és még 15 klasszikus, népszerű operett jelenik meg a Kossuth Kiadó új, Híres operettek című sorozatában. A sorozat a Budapesti Operettszínházzal, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA), valamint a Metropol napilappal együttműködésben lát napvilágot. Az első kötet Kálmán Imre és örökzöldjén műve a Csárdáskirálynő történetét dolgozza fel. Az új operett-kiadványok szerdai bemutatóján Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház főigazgatója kihangsúlyozta: az operett nem halott műfaj, egyre több fiatal fedezi fel magának, hiszen általában a szenvedélyes szerelemről szól. A zenés műfajban új alkotások is születnek, a színház következő premierje például a Tamási Áron Ördögölő Józsiásából készülő darab lesz Tolcsvay László zenéjével. A direktor véleménye szerint az operett hungarikumságának és sikerének egyebek között az a magyarázata, hogy sokszínű. Kálmán Imre dallamvilágában a romantikus operákra emlékeztető nagy ívű melódiák a magyaros verbunk ritmusával, a bécsi polkával egyaránt ölelkeznek. A Kossuth Kiadó vezérigazgatója, Kocsis András Sándor elmondta: ez a 21. ilyen sorozatuk, korábban például a Világhíres zeneszerzők, a Világhíres operák címen megjelent 20-20 kötettel arattak sikert. Ezek egy külföldi széria magyar változatát képviselték, természetesen magyar művekkel kiegészítve. A Híres operettek azonban előzmény nélküli, teljesen hazai vállalkozás, amelynek főszerkesztését Kerényi Miklós Gáborra bízták. Gazsó L. Ferenc, az MTVA tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese az együttműködésről kiemelte: "portalanítunk abban az értelemben, hogy minden olyan kezdeményezés mellé állunk és segítjük, ami valójában sohasem volt poros, de előítéletek tapadtak rá, mint például az operettre". Hivatal Péter, a Metropol napilap kiadójának ügyvezetője kiemelte: a lapban az egyes kötetek megjelenésekor kivonatokat adnak közre, ezzel a zenének, az irodalomnak, a színháznak új "barátokat" szereznek. A kötetek CD-melléklettel jelennek meg, a korongon az adott műből hallhatók részletek. Forrás: MTI

Tovább a teljes cikkre...

Keresés