Gyarmati Kata lett az Újvidéki Színház igazgatója

2013. február 24. 18:45, szinhaz.hu

Az újvidéki Városi Képviselő-testület február 22-ei ülésén Gyarmati Katát nevezték ki az Újvidéki Színház megbízott igazgatójává. A színház közleménye emlékeztet arra is, hogy László Sándor, aki két mandátumon keresztül vezette az intézményt, januárban egészségügyi okok miatt mondott le az Újvidéki Színház igazgatói posztjáról. Gyarmati Kata 1977. október 16-án született Zentán. A Veszprémi Színháztudományi Tanszék színháztörténeti szakán szerzett oklevelet. Az egyetemi tanulmányai elvégzése után 2004-ig az Újvidéki Színház dramaturgja volt. 2004-től 2006-ig a budapesti Bárka Színház dramaturgjaként, majd 2006-tól 2008-ig a szintén budapesti Stúdió K Színház tagjaként tevékenykedett, 2008-ban pedig visszatért Újvidékre, ahol mostani kinevezéséig művészeti vezetőként dolgozott. Dramaturgként több színház előadásainak elkészítésében is részt vett, hiszen a szabadkai Népszínházban, a Zentai Magyar Kamaraszínházban, a Tanyaszínházban, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban és a Bárka Színházban is tevékenykedett. Íróként is termékeny éveket tudhat maga mögött, hiszen több drámája is pozitív elbírálás alá esett a Katona József Pályázaton, és néhányat be is mutattak az Újvidéki Színház, a Tanyaszínház és a Zentai Magyar Kamaraszínház színpadain. Több alkalommal részt vett a Vajdasági Magyar Drámaíróversenyen, és mindemellett a Teátrum című színházi folyóirat egyik szerkesztője is.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés