"Szerettem a mesterségemet" - 130 éve született Somlay Artúr
Százharminc éve, 1883. február 28-án született Somlay Artúr kétszeres Kossuth-díjas színész, a múlt század első felének egyik legnagyobb művésze, aki azt vallotta: "aki komolyan veszi az embertársait, önmagát és a mesterségét, annak nehéz a sorsa". A képre kattintva tovább olvashat. Eredeti neve Schneider volt, vasúti tisztviselő apja hat gyermeket nevelt. Az anyai részről olasz, apai részről angolszász származású Somlay kamaszként többször megszökött, hogy vándorszínésznek álljon, apja végül beletörődött, hogy fia színész legyen. Tizenhét évesen végzett a Vígszínház színiiskolájában, a vidéken eltöltött évadok után 1907-ben szerződtette a budapesti Magyar Színház, a következő évben - Újházi Ede ajánlására - a Nemzeti Színházhoz került. Az ország első társulatát 1921-ben hagyta ott, ezután egy évig külföldön utazgatott, Berlinben filmezett. Hazatérése után a Belvárosi, a Magyar és a Renaissance színházban lépett fel, 1935-ben Németh Antal újra a Nemzeti társulatába hívta. Egy év után elváltak ugyan útjaik, de Somlay 1946-tól ismét a színház tagja volt. A Nemzeti Színház erkélyén, 1920 körül (Forrás: OSZK) Alakításait drámai erő, sodró szenvedély, elmélyült jellemábrázolás tette emlékezetessé. Egyénisége betöltötte a színpadot, kellemes, erős hangját a nézőtér legtávolabbi zugában is hallani lehetett. Előadóművészként is kitűnő volt, ezt a rádióban vele készült hangfelvételek tanúsítják. Közel félszáz filmet forgatott, legemlékezetesebb alakításai közé tartozik a Valahol Európában karmestere és a Különös házasság Fischer érsekje. Kiválóan írt is, prózát, verset, forgatókönyvet, színdarabot (még nem volt 25 éves, amikor a Népszínház bemutatta a Veszedelem című alkotását), emellett fordított és az elsők között szavalta Ady Endre verseit. A Nemzeti Színháznak 1948-tól volt örökös tagja, ebben az évben kapta az első, majd 1951-ben második Kossuth-díját, 1950-ben kiváló művész lett. 1948 és 1950 között a Színiakadémia tanára volt és a negyvenes évek végén a Magyar Színházművészeti Szövetség elnökeként is tevékenykedett. Mintegy kétszázötven szerepet alakított teljes odaadással és alázattal. Színészi pályájának egyik csúcsa Gorkij Jegor Bulicsov és a többiek című színdarabjának címszerepe volt, Major Tamás rendezésében. Többször volt a tragikus sorsú Bajor Gizi partnere, utoljára az Anna Kareninában, ő maga a halála előtti napon még Katona József Bánk bán című drámájában Petur bánt alakította. Hősök nélkül - Olthy Magdával és Lánczy Margittal, Nemzeti Színház Kamaraszínháza, 1942 A legendásan hirtelen haragú, folytonosan zsörtölődő művész előadás közben a legkisebb zavaró tényezőt sem volt hajlandó elviselni. Óriási botrányt kavart, amikor leszólt a közönségnek, hogy fejezzék be a beszélgetést, megesett, hogy felpofozta a fényt rosszul beadó színpadi munkást. Fiatal színészként azzal került a lapok címoldalára, hogy a Dorian Gray című darab délelőtti nyilvános főpróbáján - jóllehet ő játszotta a címszerepet - nem jelent meg. A közönségnek csak levelét olvashatták fel, ebben azt írta: a nagy szerepet képtelen egy napon kétszer végigjátszani, de ha az esti premieren kudarcot vall, főbe lövi magát. Erre szerencsére nem került sor, mert a nézők vastapssal ünnepelték az előadást szinte önkívületben végigjátszó Somlayt. A Különös házasság c. filmben A barátai által Árgyélnak szólított színész - a becenév onnan ragadt rá, hogy pályakezdő korában vidéken egy kisfiú Árgyélus királyfihoz hasonlította - sokat keresett, mégis állandóan pénzügyi gondokkal küszködött. Rendkívül adakozó természetű volt ugyanis, aki megszorult kollégáin és az utcai kolduson is segíteni akart. A Hubay Miklós által "indulatos humanistának" nevezett művész nyílt és igazságszerető természet volt, így a negyvenes évek végén is kiállt kitelepítésre ítélt pályatársai mellett. A kulturális életet teljhatalommal irányító kommunista kultúrpolitikus, Révai József eleinte eleget tett a színészfejedelem kérésének, ám elérkezett a nap, amikor csak kiüzent a várószobába: nem ér rá. Somlay hazament, elővett egy üveg konyakot és egy doboz altatót, s egyetlen éjszaka alatt elfogyasztotta mind a kettőt, így érte 1951. november 10-ének hajnalán a halál. Öngyilkosságát sokáig titokban tartották, évekig nem volt szabad róla beszélni. A Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, utána a hagyományoknak megfelelően gyászoló kollégái gyalogosan követték a koporsót a Kerepesi temetőbe - ilyen megtiszteltetésben utána már másnak nem volt része. Somlay Artúr Szent István körúti egykori lakhelyén a Fővárosi Önkormányzat 2005-ben emléktáblát állított, nevét sétány őrzi az új Nemzeti Színház mellett. Forrás: OSZK SOMLAY ARTÚR LEVELE MAJOR TAMÁSHOZ: Major Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója, politikai önigazolás céljából a társulat minden tagjával életrajzot írattatott az 50-es évek legelején. Somlay Artúr kérte a színház igazgatóját, hogy tekintsen el ettől, mivel nincs mit bizonyítania: szakmai élete nyitott könyv, és a származása sem "népellenes". Major azonban nem adott helyt a kérésnek, ekkor írta a művész dühében ezt a megrázó vallomást: "1883. február 28-án jöttem erre a világra és azóta a majomi gőg, az embertelen gyűlölködés, a megrendítő butaság, a vérengzés, az öldöklés szörnyű évtizedein át rémüldözve, elképedten, megdöbbenve, megundorodva attól a szörnytől, akit embernek hívnak - a fajtámból - és az átélt rémségektől haladok a sír felé, ahová nem sokára meg fogok érkezni. Ha nem remélném, ha nem hinném, hogy az Ember mégis csak észre tér és a most felnövő nemzedéknek könnyebb lesz elviselni földi létét - kivégezném gyermekeim, akiket én kényszerítettem a világra, önkezemmel vetnék véget életemnek. Ezenkívül színész voltam. Mindig képességeim legjavából igyekeztem adni. Ezzel szemben munkámért szükségleteim szerint vettem el a pénzt. Viszont a pénzt, amit munkámért elvettem, szétosztottam az utolsó fillérig azok között, akik arra igényt tarthattak, vagy rászorultak. Ötven évig dolgoztam és egy percig sem dolgoztattam. Ötvenéves munkám alatt volt nehány sikerült percem, ami kárpótolt a sok szenvedésért, amelyben részem volt. Szerettem a mesterségemet, de ami körülötte volt, abba belelépni sem szerettem. Szerettem Jézus Krisztus szavait és hittem, hogy a lélek a legnagyobb érték s hogy a lelket megmenteni többet ér, mint az egész világot megnyerni. Szörnyű gondok között hagyom el az életet, amely nem sok gondtalan percet engedélyezett nekem." Forrás: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum, OSZMI