Színésznők a tükörben - Ez a Nők Napja!

2013. március 8. 7:21, szinhaz.hu

Március 8-a Nemzetközi Nőnap, amelyet 1917 óta (Magyarországon 1948 óta) minden évben megünnepelnek. A mai napon Színésznők a tükörben című fotóösszeállításával a Színház.hu is a nőket ünnepli. A nőnap munkásmozgalmi eredetű ünnep, régen, ez alkalomból demonstráltak a nők egyenjogúságukért és a szabad munkavállaláshoz való jogukért. Először 1857-ben tüntettek textilipari nődolgozók New York utcáin, emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követeltek. Négy nappal azután, hogy 1917. március 8-án nők vonultak fel kenyérért és békéért Oroszországban, II. Miklós cár lemondott, s polgári kormány alakult, mely szavazójogot biztosított az asszonyoknak. Ezzel vált véglegessé a nőnap dátuma is, mely a világ legtöbb országában március 8-a. Sok helyütt e napon a nők elleni erőszakkal szemben emelik fel szavukat civil szervezetek, mert véleményük szerint a családon belüli erőszak, a munkahelyi szexuális zaklatás, a prostitúció áldozatait a jog nem védi kellően, e cselekmények elkövetői továbbra is jórészt büntetlenül maradnak. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet azt követeli, hogy állítsanak fel egységes és erős női ENSZ-ügynökséget, amely biztosítaná, hogy a nők a világ minden részén a gyakorlatban is élvezhessék jogaikat. Színésznők a tükröben: Minő csodás kevercse rossz s nemesnek A nő, méregből s mézből összeszűrve. Mégis miért vonz? mert a jó sajátja, Míg bűne a koré, mely szülte őt. (Madách Imre) P. Márkus Emília "Színésznő akartam lenni. Nagy felháborodás az úri családban. Ilyen még nem fordult elő közöttük… Annyi frissesség és fiatalság van bennem, hogy sokszor azt hiszem magamról, hogy gyermek vagyok" Tolnay Klári "Félek a humortalan emberektől" Psota Irén "Nem bírnék egy percig nyugton maradni. A tétlenség számomra egyenlő a halállal. Ha valaki elkésik a randiról, engem már nem fog ott találni. Minden percet hasznosan kell élnem. Tudja mi lesz a fejfámra írva? „Meghalt, mert ráért”." Domján Edit "Én egy gyengeszívű nő vagyok." Ulmann Mónika Azt gondolom, a világ, a divat nagyon összetett. Az lesz nőies, aki szeret nő lenni. Én szeretek. Kiss Diána Magdolna "A kislányosság is bennem van". Honthy Hanna "Lehet könny nélkül sírni". Mórocz Adrienn "Maximalista vagyok és úgy éreztem, nem lennék tökéletes táncos. Négy évig színész szakra jelentkeztem, sikertelenül. Aztán az utolsó pillanatban átírtam bábra a szak nevét. (…) Ha most bemennék felvételizni, most is ugyanolyan rossz lennék. Nagyon izgulok azokban a helyzetekben, amikor öt perc alatt kell megmutatnom, bebizonyítanom, hogy jó vagyok." Halász Judit "Voltak bizonyos akadályok, amiktől valóban nagyon féltem, de megugrottam - szó szerint -, nyertem és jöttek a sikerek. Nincs nagyobb élmény annál, mint amikor az ember legyőzi azt, amitől reszket." Bajor Gizi "Mindegy mit csinálunk a világ, mégis csak azt hiszi el rólunk, amit akar. Engem nem érdekel, mit gondolnak rólam.” Esztergályos Cecília (Zsótér Sándorral) "Rájöttem, hogy nincs értelme komédiázni. Játszani, azt igen, azt nagyon szeretek. De nem megjátszani. Nem szabad a rosszhoz is jó képet vágni. Ma már kerek perec megmondom a véleményemet. Fárasztó folyton úgy tenni, mintha minden rendben lenne". Venczel Vera "Ha számomra fontos, hogy figyeljenek rám, akkor biztosan a másik ember számára is az. Szeretek szeretni. Annyira hasonlítunk egymásra, annyira ugyanazok a problémáink." Sólyom Kati "Ha engem kérdezne bárki, akkor kötelességem volna azt mondani, hogy igen, én nagyon tehetséges vagyok, mert ha nem tartanám magam annak, akkor nem volnék itt. Középszerű tehetség nem lehetek. Igen, kérem, én egy világsztár vagyok, csak még nem derült ki. És meg fogok halni, akkor sem fog kiderülni, de magamban mélyen így kell éreznem, mert ez tart engem mind a mai napig a pályán. Hogy még nem fedeztek fel? Istenem, száz évesen is fel lehet valakit fedezni. Vagy nem.Egy színész csak testileg öregszik meg, lelkileg soha nem tud." Réti Adrienn "Gyerekkorom óta bennem van, hogy ha valamit elhatározok, azt nem lehet félgőzzel vagy unottan csinálni. Csak igazándiból." Törőcsik Mari "Én már a múlthoz tartozom, és ma a múltra nincs idő. Rám nem lehet azt mondani, hogy csak ültem a babérjaimon, és nosztalgiáztam. Aktív voltam, jöttem-mentem, mint a mérgezett egér. De tágasabb időben léteztem: volt időm várni a holnapra, belefeküdni a jelenbe és visszakapaszkodni a múltba. Múlt nélkül nincsen élet." Rost Andrea "Szeretném, ha a közös jövőnk nem a különbségek, hanem a hasonlóságok keresésével telne. Valamint ha az alkotó párbeszéd mint értékteremtő hozzáállás mindenkiben feléledne". Tordai Teri és Hámori Gabi "Nem is színésznőnek tartom magamat, hanem szenvedélyesen keresem a lehetőséget, hogy mindig megtörjem a hétköznapi élet menetrendszerűségét." (Hámori Gabi) Rezes Judit "A szabadság számomra most azt jelenti, hogy az élet minden pillanatát megélem és élvezem. Így nyílik ki a világ előttem, és hogy ez így van, a családomnak sokat köszönhetek." Szinetár Dóra "Úgy vagyok önjáró, hogy valóban bármit képes vagyok tökéletesen megoldani egyedül, és bármekkora erőfeszítésre hajlandó vagyok értelmes célokért, de akkor van igazi erőm mindehhez, ha a lelkem mélyén nem vagyok egyedül, és ezt biztosan tudhatom." Györgyi Anna "Mindig optimista voltam: nem sikerülhet az, amivé a világ akarja tenni az embereket – manipulálható, bármire felhasználható lebutított lényekké. Én a nyolcadik kerületben élek, de ott is a szépre és a jóra törekvő embereket látom magam körül, nem pszichopatákat. Próbálnak felnőni, mint beton repedéseiből a fűszál. Látom a sorsban a közös felismerését, az egymásra utaltság felismerését – attól, hogy megszülettünk, addig, míg meghalunk". Kiss Mari "Rossz az üzenet, nem kell az áldozatává válni annak, ami a médiából jön. Meg kell tanulnunk szelektálni, kérdéseket feltenni, és kikapcsolni a televíziót. (…) Én még mindig bízom az emberekben. Mindannyiunknak vannak rossz napjai, amikor kicsit megbántjuk egymást, de hiszek abban, hogy élni jó. A boldogság másik nagy titka szerintem, ha az ember elfogadja, hogy a földön ő sem több mint bárki más." Tóth Orsi "Én nem gondolom magam jó színésznek, de el tudok hinni dolgokat, hogyha mások is hisznek benne, és merek megmutatni ez által valamit magamból, a maga egyszerűségében. Ezt sokan nem merik. Sokan azt hiszik, hogy mindig csinálni kell valamit, nem szabad unalmasnak lenni. Pedig ez is hozzá tartozik. Meg az is, hogyha az embernek szar napja van. Emberből vagyunk. Hús, vér, köröm, piszok". Básti Juli "Meg kellett állnom, ha ideig-óráig is. Közben kissé átértékelődött bennem a világ, felerősödött: az ember élete többről szól, mint a színház. Nem mintha nem lenne számomra nagyon fontos. Jó, ha egy dolgot távolabbról is megszemlélhetünk, akár saját pályánkat is." Csomós Mari "Ma a tisztelet és a megértés hiányozik abból a világból, ami minket körülvesz. Már 42 éve szolgálom a Közönséget. S nekünk színészeknek nem az a dolgunk, hogy megosszuk a nézőket, hanem hogy – legalább azon az estén – valamennyien ugyanazt érezzék. Eszenyi Enikő és Nagy-Kálózy Eszter "Azt már tudom: amiért keményen megküzdök, amibe komoly munkát fektet az ember, az előbb-utóbb megtérül". (Eszenyi Enikő) "Megpróbálok úgy dolgozni, hogy hozzátegyek a világhoz és ne elvegyek." (Nagy Kálózy Eszter) Takács Kati "Vadidegen emberek is csodálatos dolgokat tudnak összehozni, ha jól tudnak együtt működni. Inkább becsülni kell egymást." Hegyi Barbara "Ha olyan alkat vagy, mindenképp keresel új lehetőséget arra, hogy tovább tudj élni. Különben nagyon nehéz lenne. Ráadásul az állandó nyavalygás nem tesz jót. Egyszerűen kevés időnk van itt a Földön arra, hogy ilyesmikre pazaroljuk." Alberti Zsófia "Az ember egyébként is szereti jónak hinni magát. Megpróbálja ellesni más emberektől - akiket rosszabbnak, vagy éppen szerencsétlenebbnek gondol önmagánál -, hogy miképpen is kell rossznak vagy szerencsétlennek lenni. Aztán egyszer csak elkezdi belülről, mélyen élvezni a szerepet." Gregor Bernadett "Már nincs az, ami régen, hogy hú, az én igazságérzetemet mennyire bántja ez vagy az. Tudod, miért? Mert egyszerűen átláttam, hogy ez miként működik. Iszonyú lassan esett le a tantusz, de ha én most beszállok a ringbe, azzal én fogom tovább dobálni a véres koncot, és ezt nem akarom!" Kézdi Imola "Most már inkább tudok örülni a mércéknek. Bár magasabbra kerül, de az öröm is nagyobb. De nem nyugszom meg, és nem gondolom azt, hogy másnap nem kell újrakezdenem." Kovács Patrícia "Nem tudom rosszul érezni magam egy napnál tovább." Béres Ilona "Bennem mindig az emberi kapcsolatok emléke a legmaradandóbb". Tompos Kátya "Én azonban azokat az asszonyokat is nagyon erősnek gondolom, akik a háttérben maradnak, és "csupán" összetartanak egy családot.” Jordán Adél "Foglalkozni kellene a beszédemmel is. És leginkább azzal, amit már említettem: hagyni, hogy belülről jöjjön a játék, nem nyomatni, nem mutatni. Elég volt a csitriből - most már jöhet a nő". Marozsán Erika "Emlékszem, hogy próbáltam elmagyarázni a társaimnak, miért érdemes dolgozni. Ezen sokat röhögtek, talán strébernek is hittek. Mondták, hogy nyugodjak le, élvezzem az életet, de ez a mai napig nem megy." Kováts Adél "Szerintem ma a színház legfontosabb feladata a katarzis. Hiányzik az emberek életéből az az élmény, ami egyszerre felkavaró, megtisztító, és ezáltal valamiféle kiutat is mutat." Pető Kata "Az álmodozásomtól mostanáig sok idő telt el, ez alatt sokminden megváltozott, ez már egy másik kor, és szerintem nem érdemes számonkérni azt, ami volt. A dolgok helyiértéke változik." Fullajtár Andrea "Sokkal komolyabb összefogásra lenne szükség mind a politikusok, mind a nálam jóval ismeretebb, nagyobb hatósugarú közéleti személyiségek részéről, hogy kiszoruljon a közgondolkodásból az agresszivitás. Ennek ellenére csinálom tovább, mert ha nem tenném, akkor hallgatólagosan beleegyeznék abba, ami irritál". Érsek Obádovics Mercédesz "Sokszor azt tapasztalom, hogy hatalmas az emberek szociális érzékenysége." Udvaros Dorottya "Nehéz, mert a környezetünk nem enged, vinni akar tovább. Nagyon erősen kell az embernek tartania magát. Óriási szükségünk van erre, pont annyira, mint a vízivásra". Hüvösvölgyi Ildikó (mellette Szirtes Tamás) "Nem kerülhetek olyan mélyre, hogy másnap meg ne rázzam magam, és azt ne érezzem, hogy nem lehet, hogy ebből ne tudjak kimászni." Pokorny Lia "Nekem nehezemre esik "nem"-et mondani. Pont ezen gondolkoztam, hogy azok a dolgok, amiket az élet hoz, azok mindig akkor jók, ha én magam tanulok belőle. Tehát például kimondanom azt, hogy "nem" - ez egy feladat. Arra jutottam, hogy a legfontosabb az - és nincs is más választásom -, hogy meg kell tisztelnem mindenkit azzal, hogy őszinte vagyok." Ónodi Eszter "Én nem olyan rég döntöttem el, hogy színésznő leszek. Mindig is nagyon érdekelt, hogyan alakul a világ sorsa. A színházi vezetők is zavarban vannak mostanság, hiszen sokkal érdekesebb, ami a külvilágban történik, mint amiről a darabok szólnak." Trokán Nóra "Jóval egyszerűbb és visszahúzódóbb vagyok ennél a világnál, nem szeretem kitárni a magánéletemet. Vannak olyan dolgok, amikről nem kell beszélni." Petrik Andrea "Felcserélődnek a szerepek: a férfiak nők lettek, a nők férfiak. Ez mindenre kihat. Nem csak a színházra. Amennyire a világban így van, annyira a színházban is. Ha beleférne a szerepembe, szívesen megjelenítem színpadon is." Ruttkai Éva "Az élet tud olyan lenni, mint a mese. De annak ára van. Nem lehetsz latolgató, meg fukar." Forrás: Színház.hu, OSZMI

Tovább a teljes cikkre...

Keresés