Itt a XIII. POSZT versenyprogramja

2013. március 8. 11:45, szinhaz.hu

Az idei versenyprogramot Solténszky Tibor dramaturg és Dr. Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész válogatták össze. A jövő évi válogatók Sándor L. István kritikus és Császár Angéla színésznő lesznek. Bodrogi Gyula, a nemzet színésze, Kossuth díjas színművész lesz a XIII. POSzT „arca”. A színházi szakma 2013-as seregszemléjét ezúttal június 6 és 15 között látja vendégül Pécs. A Találkozó két szakmai tulajdonosa, a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság legutóbbi egyeztetésén eldőlt az is: a sok február végi bemutatóra való tekintettel a hagyományoktól eltérően egy héttel tovább látogatta az előadásokat a két válogató. A válogatók szavaival: “Egészen pontos statisztikát vezettünk, Szigethy Gábor 59 társulat 143 előadását nézte meg élőben és három DVD felvételt, én pedig 67 társulat 131 előadását tekintettem megés 11 DVD felvételt néztem meg. Sokkal több jó előadást láttunk, mint amennyien meghívást kaptak. Sokfélét láttunk, sokfelé jártunk, most egyelőre örülök, hogy az igazán emlékezetes produkciókat sikerült kiszűrni. De hogy mi a tanulság számunkra az elmúlt egy évnek, tudunk-e később egy színházi hőtérképet felállítani, azt még nem tudom” – fogalmazott Solténszky Tibor válogató. “Azt tapasztaltuk, hogy irtó sokszínű a magyar színházművészet. A színvonalas előadástól a nézhetetlenig mindent találni. Azt figyeltük meg, hogy a színházak egy részét nem érdekli a közönsége, csak a saját művészete, de azért vannak akik szólni akarnak a nézőkhöz. Körülbelül 30 ezer kilométert repültünk, utaztunk. Nem csak ez volt izgalmas, hanem az is, hogy megismerkedtünk egy csomó emberrel. Előfordult, hogy beszélgettem egy fiatal rendezővel, kértem tőle szereposztást, és elárulta, arra már nem tellett... Egy órával később pedig a beszélgetésünk alapján arra jutott, hogy átrendezi, a darabot” – mesélte Szigethy Gábor. Stenczer Béla fesztiváligazgató hangsúlyozta: idén az eddigi mintegy 170 millió helyett mintegy 150 millió forintból gazdálkodhatnak. A Kodály Központban megrendezett kiemelt off-programok között Varnus Xaver orgonaművész és Lajkó Félix hegedűművész közös koncertjét, a tajvani Gouguang Opera Company tradicionális kínai operáját és a Vígszínház Pesten Születtem című szcenírozott koncertjét említette. A száz éve született Gobbi Hilda és Weöres Sándor alakját kiállításon idézik fel. Mint a fesztiváligazgató elmondta, a Kaszás Attila-díjat mostantól a POSZT megnyitóján adják át. Interjút közöltünk a válogatókkal. A versenyprogramba kerültek: Nagyszínház: Félkegyelmű Szombathelyi Weöres Sándor Színház r: Jeles András A Vágy villamosa Miskolci Nemzeti Színház r.: Kiss Csaba Bolha a fülbe Debreceni Csokonai Színház r: Vidnyánszky Attila III. Richárd Komáromi Jókai Színház r.: Martin Huba Jóembert keresünk Vígszínház r.: Michal Dočekal Peer Gynt Örkény Színház r.:Ascher Tamás Kamara: Amphitryon Nemzeti Színház r.: Gothár Péter Bányavakság a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Yorick Stúdió közös produkciója r.: Sebestyén Aba Picassso kalandjai Pécsi Nemzeti Színház r.: Méhes László Szégyen Proton Színház r.: Mundruczó Kornél Színésznők Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház r.: Sztarenki Pál Vaknyugat Kaposvári Csiky Gergely Színház r.: Bérczes László Színház.hu

Tovább a teljes cikkre...

Keresés