75 éve hunyt el Ödön von Horváth
Hetvenöt éve, 1938. június 1-jén hunyt el Ödön von Horváth, a Mesél a bécsi erdő írója. Tulajdonképpen egészen másvalaki vagyok, de oly ritkán vállalom ezt fel. Ödön von Horváth Fiumében született 1901. december 9-én, kisnemesi származású apja az Osztrák-Magyar Monarchia diplomatája volt. Sokat foglalkoztatta származása, melyről később így nyilatkozott: "Van bennem valami magyar, horvát, német és cseh. Ez nem sok, ha arra gondolunk, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában kétszáz nemzetiség volt." Apja foglalkozása miatt Belgrádban, Budapesten, Bécsben, Münchenben és Pozsonyban négyféle nyelven tanult, anyanyelvének a németet vallotta, bár úgy vélte, egyetlen nyelvet sem beszél igazán jól. Miután az Osztrák-Magyar Monarchia, a soknemzetiségű államalakulat 1918-ban megszűnt, örömmel vallotta magát hontalannak. Bécsben a színháztudománnyal ismerkedett, majd a müncheni egyetemen germanisztikát és filozófiát hallgatott, itt jelentek meg első írásai is. Horváth kezdetben az I. világháborút követő korszak szelíd iróniájú krónikása volt, majd figyelme a közvetlen társadalmi analízisből az emberiség általános sorskérdései felé fordult. 1926-ban a weimari Németországban mutatták be A hegyi vasút, A kongresszus körül, Olasz éjszaka című darabjait. A véleményét soha véka alá nem rejtő író helyzete a nemzetiszocializmus fokozatos erősödésével egyre bizonytalanabbá vált, a náci lapokban megjelenő kritikák "zugkommunistának", "komolytalannak" és "felhőkben járó írónak" bélyegezték. Mindebben közrejátszott, hogy egy perben terhelő vallomást tett a náci SA tagjaira, akik verekedést provokáltak, cseppet sem hízelgő cikkeket írt Hitlerről és provokatív módon megtartotta magyar állampolgárságát. A mindenható náci propagandafőnök, Goebbels azt nyilatkozta: ha győzünk, fejek gurulnak majd és közöttük lesz Horváthé is. "A nyárspolgári korlátoltságon és ostobaságon jót nevethetnénk, ha nem lenne életveszélyes" - vallotta Horváth. 1931-ben színre került népszínművét, a Kazimir és Karolint ellenfelei ócsárolták, de írója megkapta az akkori idők legrangosabb német irodalmi elismerését, a Kleist-díjat. Talán legismertebb művét, a bemutatása után két hónap alatt huszonnyolcszor játszott, egyszerre poétikus és ijesztően kegyetlen Mesél a bécsi erdőt a jobboldali elvakult ítészek "példátlan hitványságnak" nevezték. A nyárspolgár démoni diadalában már a fasizmust előrevetítő mű mottója: "Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint a butaság". A darab egy olyan világról szól, ahová nem szabad megszületni, emberekről, akik képtelenek szeretni, a mindennapok démoni szorításáról, a látszatéletekről, kicsinyes sorsokról. Horváth nem hagy reményt, aki lázad, elbukik, szereplői nem gonoszak, csak a túlélésre játszanak. A darabból Maximilian Schell rendezett filmet 1979-ben. Az író dalbetétekkel átszőtt, epikusan lazán szerkesztett népszínműveinek és bohózatainak állandó motívuma a tudat lemeztelenítése, a tisztesség, a kedélyesség és a derű látszata mögé bújtatott erőszak, hazugság, butaság és az önzés leleplezése. Ez elsősorban kitűnő párbeszédeiben érvényesült, amelyek a banálisban, a klisészerűben, a sablonokban tárták fel az életforma görcsös feszültségeit. Műveiben szétrombolta a dráma szigorú kereteit, amelyeket képek laza kapcsolatával helyettesített. Brechthez hasonlóan szerette bevonni az előadásba a közönséget, összeegyeztetni a reagálást az elidegenítéssel. A nácik hatalomra kerülésekor már jobbára Bécsben élt, az itteni kávéházakban alkotott, 1933-ban két hét alatt született meg Ide és oda című bohózata. 1936-ban a császárvárosban adták elő Hit, szerelem, reménység című darabját, amelyet ő maga "kis haláltáncnak" nevezett. Az Anschluss éjszakáján egyetlen aktatáskával a hóna alatt szökött meg lakásából, kevéssel később már a Gestapo kereste. Az írónak sikerült átjutnia Csehországba, majd Franciaországba utazott, ahol szédületes tempóban kezdte írni utolsó regényét, az Istentelen ifjúságot, mintha sejtette volna, hogy kevés ideje van hátra. Az író 1938. június 1-jén a Champs Elysées-n sétált, amikor vihar tört ki és kicsavart egy százéves gesztenyefát, amely agyonsújtotta az éppen arra járó, alig 37 éves Horváthot. Párizsban temették el, hamvait 1988-ban, halálának ötvenedik évfordulóján Bécsben temették újra. Forrás: Színház.hu, MTVA Sajtó- és Fotóarchívum