Repertoár-előadások és újdonságok – Indul az új év az Operettszínházban

2014. január 3. 9:36, szinhaz.hu

Az Elfújta a szél musicallel és hajnalig tartó retro bulival búcsúztatta, hagyományos újévi gálával köszöntötte az évet a Budapesti Operettszínház. 2014-ben pedig folytatódnak a turnék és bemutatók nyárig, majd számos szabadtéri előadással várják a közönséget a színház művészei. 2014. január 1-én zenés utazással indította az évet a Budapesti Operettszínház. Az Újévi Gála műsorán a legnagyobb operett-slágerek szerepeltek, némi musicallel, operával, és slágerekkel fűszerezve. A teátrumban természetesen 2014-ben is számos musical - és operett előadással várják a nézőket nyár végéig, és a külföldi közönség sem marad „operettes” produkció nélkül. Január közepéig, a musical társulat előadásában, A Szépség és a Szörnyeteg című Disney-musical járja Németországot, itthon pedig már készül Verebes István rendezésében Kálmán Imre Cirkuszhercegnő című, látványos nagyoperettje, miközben folytatódnak a repertoár-előadások. A bemutatók sorában következik majd Lőrinczy Attila, Bársony Bálint és Aszlányi Károly tollából egy új magyar zenés játék az Amerikai komédia, Somogyi Szilárd két egyfelvonásos operabemutatója áprilisban. Az évad premierjeinek sorát pedig Kerényi Miklós Gábor rendezésében A mosoly országával zárja majd a színház májusban. Előreláthatólag 2014 nyara sem telik eseménytelenül. A Szegedi Szabadtéri Játékokon az Elfújta a szél és A Csárdáskirálynő című előadásokkal várja majd a társulat a közönséget, míg Baján augusztus végén a Sissi ismert történetét feldolgozó Elisabeth című musical szabadtéri előadása készül. Az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából Kálmán Imre klasszikus nagyoperettjét, A Csárdáskirálynőt is láthatja a közönség júliusban, a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Forrás: Budapesti Operettszínház

Tovább a teljes cikkre...

Keresés