'Komoly kalandvágy él bennem' - Villáminterjú Kovács Nikolett-tel
A 2013/2014-es évadban szerződött a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatához Kovács Nikolett színésznő, akit a közönség a Fekte Péter című operett egyik főszereplőjeként, Claireként ismerhetett meg. Színházi kötődéseiről és "Szatmárélményéről" kérdezte Végh Balázs irodalmi titkár. - Hogy kerültél kapcsolatba a színházzal? Az irodalmat, a verseket, a versmondást nagyapám szerettette meg velem, ugyanis ő hivatásos versmondó, így nagyon sokszor elvitt magával a fellépéseire. Ő mondta nekem egyszer, hogy színpad- és irodalomközelben kell maradnom, a biztatása sokat számított, ezért idővel nem idegenkedtem a fellépésektől. Az egykori énektanárom, Laci bácsi is ajánlotta, hogy próbálkozzak meg a színészi pályával. Ennek mifelénk az volt a legegyszerűbb módja, hogy az ember felvételizett a Nádasdy Kálmán nevét viselő színészképző stúdióba Zalaegerszegre. Be is jutottam az iskolába érettségi után. Három év alatt nagyon sok statisztaszerepet játszottam a Hevesi Sándor Színházban, és a tanulási lehetőség mellett még valamennyi alapfizetést is kaptam. Persze, a szereplések mellett ének- és beszédtechnika-, illetve színészmesterség óráink is voltak. Zalaegerszegen megszereztem a színész II.-nek nevezett oklevelet, ami akkor még elég nívós diplomának számított. Sajnos ezután nem alkalmaztak újabb két évre, így nem szerezhettem meg a színész I.-es oklevelet, amellyel már főállású színész lehettem volna. Fél évvel később kerültem vissza a színházhoz külsős munkatársként. Abban az évben Zalányi Gyula színészként dolgozott Zalaegerszegen, így megtudtam, hogy ősszel színészosztályt indít a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, és ezért felkerestem, tudattam vele, hogy én is felvételizni szeretnék az osztályába. Nagyon kedvesen jelezte, mindenben segít, amiben tud, információkkal látott el, ami nagyon hasznosnak bizonyult, hiszen én azelőtt sohasem jártam Erdélyben, a felvételi alkalmával minden teljesen új volt számomra. - Mikor kerültél Marosvásárhelyre? 2009-ben első próbálkozásra fel is vettek, és jelenleg az egyetem színész mesteri programjának utolsó évét végzem. Emellett természetesen a szatmári színházban is teljes erőbedobással dolgozom. Komoly kalandvágy él bennem, ezért mertem egy másik országba jönni tanulni, más színházi kultúrát megismerni. Megérte, mert nagyon szeretem az életem... Korábban persze próbálkoztam Kaposvárra és Budapestre is felvételizni, de nem jártam sikerrel. Lehet, hogy azért, mert nem akartam igazán, mert nem volt komoly az elhatározás, hiányzott az igazi elszántság belőlem. Vársárhelyre viszont akartam jönni, és ez meglátszott az eredményemen is. Egyébként Zalányi tanár úr rendesen megdolgoztatott a felvételin és később is. Mindenki azt gondolta, a korábbi ismeretségünk miatt nekem könnyű dolgom lesz, de épp ellenkezőleg történt, nagyon komolyan kellett vennem a feladataimat. Sokkal többet várt el tőlem, mint ha nem ismert volna, de azt hiszem, emberileg és szakmailag is rengeteget fejlődtem ennek köszönhetően. - Milyen Erdélyben élni? Számomra olyan, mintha egy mesevilágban élnék. Az, hogy ide szerződtem visszatérést is jelent a gyökerekhez: bár zalai vagyok, a nagymamám Zilahon született, tehát van némi családi kötődésem is a tájhoz. Nagyon megtetszett ez a vidék, Belső-Erdély és a partiumi régió, a határ menti térség egyaránt. Másmilyen emberek élnek itt, mint odahaza. Azt tapasztaltam, hogy sokkal őszintébbek, sokkal lényegre törőbbek az itteniek. Azt mondják, amit gondolnak, ezért nem kerülök olyan helyzetbe, mint otthon, ahol sok időnek és rengeteg energiának kellett kárba vesznie, amíg rájöttem, hogy mi rejlik bizonyos emberek tettei mögött. Nem is nagyon vágyom haza, tudom biztosan, hogy jó pár évet még szeretnék határon innen maradni és dolgozni. Most azt mondhatom, hogy Szatmárnémeti az a hely, ahol el tudom képzelni az életemet hosszabb ideig. Persze badarság lenne azt gondolni, hogy egy életen át itt maradok, hiszen az ember nem tervezhet évtizedekre előre, de most jól érzem itt magam, és az ismerőseimmel is egyetértünk abban, hogy ez a város nagyon jó helyen van, nagyon inspiratív színházi szempontból. Közel a magyar határ, belátható távolságon belül van Székelyföld, és rálátásunk nyílik a román színházi kultúrára is. Ezen a határvidéken különböző kultúrák találkoznak és ez nagyon érdekes egy művészember számára. Amíg jól érzem magam a bőrömben, és amíg kreatív munkát tudok itt folytatni, addig úgy gondolom, itt a helyem. Egyébként az is meglepett, hogy milyen könnyen be tudtam illeszkedni... A szatmárnémeti társulat hihetetlenül befogadó. Nagyon jóleső érzéssel töltött el, hogy már az első hét után családtagnak tekintettek. - Milyen típusú szerepeket játszottál eddig? Mint említettem, Egerszegen rengeteg előadásban statisztáltam, így például operettekben is. Marosvásárhelyen szintén sokféle produkcióban próbálhattam ki magam a főiskolai színpadon, amelyek közül a komolyabbakat láthatta a szatmári közönség is, hiszen a Bernarda Alba háza illetve a Két lengyel darab itt is műsorra került, előbbit Patkó Éva, utóbbit Bocsárdi László rendezte. Emellett nagyon komoly kihívásnak tekintettem a Parasztoperában játszott szerepemet is, ezt a produkciót Porogi Dorka vitte színre, illetve a Tiramisu című darabban játszott szerepemet, amelyet Sebestyén Aba osztott rám. - A Fekete Péterben játszott szereped mennyire áll közel hozzád, mennyire tudsz belebújni Claire bőrébe? Talán most jött el az idő számomra, hogy debütáljak egy igazi kőszínházban, egy igazi főszerepben... Korábban, Egerszegen már sikerült megismerkednem az egyes műfajok stílusjegyeivel, és mivel az egyetemen nem volt komoly zenei képzés, sokat köszönhetek a zalaegerszegi tapasztalataimnak. Szerintem nagyon fontos lenne, hogy a főiskolán a diákok musicaleket és operetteket is színrevigyenek, hiszen ezeket a műfajok is részei a színházi kultúrának. Visszatérve Claire szerepére, be kell vallanom, nem hasonlítunk egymásra, mégis nagyon könnyedén adta magát a szerep, szabadon tudtam mozogni benne. Most azt a feladatot tűztem ki magamnak, hogy estéről-estére próbáljak új színt vinni az alakításba, persze azok között a keretek között, amelyeket a rendező, Bessenyei István meghatározott. Azt hiszem, fejlődnie kell a szerepnek, mert különben a jelenetek idővel kiégnek... (...) - Miért ajánlanád a nézőknek a Fekete Pétert? Azért gondolom, hogy érdemes megnézni, mert rengeteg olyan pillanata van az előadásnak, amely megérintheti a nézőt, amely megkönnyebbülést hozhat számára, mert elfeledtetheti a hétköznapi problémáikat. Egy könnyed műfajú darabról van szó, amelyben kölcsönös párbeszéd alakul ki a nézőtéren ülők és a színpadon játszók között. Úgy érzem, a közönség szereti ezt az előadást, mert jót nevetnek rajta... Azért is ajánlom a darabot, mert klasszikus nyelvezete és felfogása ellenére tele van meglepetésekkel: olyan emberi megmozdulásokkal, amelyek folyamatosan fenntartják a szemlélő figyelmét. Jó társasjáték ez néző és játszó között, egy szép találkozás, melynek során a közönség és a színész egy burokba kerül két és fél órára.