Vígszínház - Támogatta Eszenyi Enikőt a szakmai bizottság

2014. január 24. 12:08, szinhaz.hu

Meghallgatta a szakmai bizottság csütörtökön Eszenyi Enikőt, a Vígszínház jelenlegi igazgatóját, aki egyedüliként pályázott a színház vezetői posztjára. Az ülésről a városháza nem közölt részleteket. A Népszava úgy értesült: a bizottság többsége támogatta Eszenyi Enikő kinevezését. A Vígszínház az MTI-hez is eljuttatott közleményében csak annyit írt, hogy Eszenyi Enikő részt vett a bizottság ülésén. Mint rámutattak, a szavazás kimeneteléről és az ülés eredményéről a Fővárosi Önkormányzat adhat tájékoztatást. A Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a szakmai bizottság zárt ülést tartott és nem hozzák nyilvánosságra javaslatukat. Mint hozzátették, tekintettel arra, hogy a szakmai bizottság tagjaitól egyelőre nincs hozzájáruló nyilatkozatuk a nevük nyilvánosságra hozatalához, a bizottság névsorát sem közölhetik. A Népszava információi szerint a héttagú testületből ketten tartózkodtak a szavazáson, a többiek alkalmasnak találták a Vígszínház igazgatóját a folytatásra. A lap úgy tudja, hogy a szakmai bizottságba felkért szakemberek közül egyedül Jordán Tamás, a szombathelyi színház igazgatója nem tudott jelen lenni az ülésen, ezért ő írásban küldte el - támogató - véleményét, de ez a szabályok szerint nem számít be a szavazásba. Így négy voksot kapott Eszenyi Enikő. A testületbe Jordán Tamáson kívül bekerült Vasvári Csaba színész, Fekete Péter, a békéscsabai színház vezetője és Solténszky Tibor dramaturg. A Vígszínházat Csőre Gábor színész képviselte az ülésen. Rajtuk kívül a minisztérium és a fővárosi önkormányzat képviselője volt jelen a meghallgatáson - írja a lap. A Főpolgármesteri Hivatal korábbi tájékoztatása szerint a döntést a szakmai bizottság véleményét is mérlegelve a Fővárosi Közgyűlés hozza meg a törvény szerinti határidőig, március 3-ig, de várhatóan már a februári ülésen megszületik a döntés. A főváros december 3-án írta ki az új, második pályázatot a Vígszínház vezetői posztjára, miután a közgyűlés az előzőt eredménytelenné nyilvánította, mert egyik pályázó sem érte el a szakmai bizottsági tagok többségének támogatását. A kiírás szerint az ügyvezető igazgatói munkakört 2014. február 1-jétől 2015. június 30-ig, azaz 17 hónapig töltheti be a nyertes. A színházat jelenleg vezető Eszenyi Enikő megbízatása 2014. január 31-én jár le. A Fővárosi Közgyűlés korábban úgy döntött, hogy amennyiben a pályázati eljárás január végéig nem zárul le, az új ügyvezetővel történő jogviszony létesítéséig Eszenyi Enikőt bízza meg az ügyvezetői feladatok ellátásával. Forrás: MTI

Tovább a teljes cikkre...

Keresés