Ertl Péter a Nemzeti Táncszínházról: "Minden nehézség ellenére jól zajlik az évad"

2015. január 1. 12:24, szinhaz.hu

Minden nehézség ellenére jól zajlik az évad, így felkészülhetünk arra, hogy a Millenáris Teátrumban új lendülettel, új időszaka kezdődjön a Nemzeti Táncszínháznak - mondta az MTI-nek adott évértékelő interjúban Ertl Péter, a nyár óta ideiglenes játszóhelyeken működő intézmény igazgatója, aki együttműködésekben és premierekben gazdag évről számolt be. A 2014-es év izgalmas együttműködéssel indult: tavaly volt az első alkalom, hogy a Nemzeti Táncszínház a Várszínház révén már helyszíne volt a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak és a 2013 októberében létrehozott Fesztivál Tanács tagjaként az intézmény idén még hangsúlyosabban részt tudott venni a program összeállításában - mondta Ertl Péter, aki szerint a táncművészet nagyobb jelenlétet kapott a fesztiválon. Mint felidézte, az intézmény közreműködött a Szegedi Kortárs Balett nyitóelőadásában és a németországi székhelyű orosz vizuális színház, a Derevo és a Bozsik Yvette Társulat közös produkciójában. Az együttműködésével született meg a Közép-Európa Táncszínház Peregrinusok című darabja és a Várszínházban vendégszerepelt az izraeli Vertigo Dance Company is. Az áprilisi Budapest Táncfesztivál mindig különleges alkalom az intézményünk életében, mert nagyobb külföldi társulatokat szoktunk meghívni - mondta Ertl Péter, hozzátéve, hogy idén Jirí Kylián világhírű koreográfus társulatának előadása volt a fesztivál sztárprodukciója és a rendezvény nemzetközi szekcióját gazdagította a Doug Varone and Dancers amerikai társulat is. A nyár elejére vált egyértelművé, hogy a Nemzeti Táncszínháznak 2014 júniusára lezáródik az a korszaka, amelyet a budai Várban lévő Karmelita kolostorban töltött. Az igazgató szerint az átmeneti időszak sok kompromisszumot igényelt a művészek és a Táncszínház dolgozóinak részéről. Mint elmondta, a közönségtől is azt kérték, hogy tartsanak velük az ideiglenes játszóhelyekre - a MOM Kulturális Központba, a Várkert Bazárba, a Hagyományok Házába, a Marczi Közösségi Térbe - és érkezzenek meg együtt a Millenáris Teátrumba, amelyet várhatóan 2015 őszén vehetnek birtokba. "Gyakorlatilag azt mondhatom, hogy minden nehézség ellenére jól zajlik az évad és elindultak azok az előkészítő munkák, egyeztetések, amelyek már az új épület kialakítására irányulnak. Így felkészülhetünk arra, hogy a Millenáris Teátrumban új lendülettel, új időszaka kezdődjön a Nemzeti Táncszínháznak" - fogalmazott Ertl Péter. A Nemzeti Táncszínház egész évét átszőtte a határon túli profi magyar táncegyüttesekkel való együttműködés, amelynek célja, hogy a hazai közönség is láthassa a társulatok munkáját és maguk a társulatok is megtapasztalhassák, hogy az anyaország kíváncsi a művészetükre - mondta az igazgató. Az Ifjú Szívek Táncszínház januárban, a magyar kultúra napján volt a Táncszínház vendége, a Nagyvárad Táncegyüttes az intézmény rendezésében mutatta be Nagyvárosi bujdosók című előadását a Fesztivál Színházban. Októberben a Maros Művészegyüttes Kimegyek a dobredói harctérre című háborús emlékműsorát állította a Fesztivál Színház színpadára. Az erdélyi magyar táncélet egyetlen kortárs társulata, az M Studio, Barta Dóra Garcia Lorca háza című koreográfiáját mutatta be nagy sikerrel novemberben. Decemberben a Háromszék Táncegyüttes tartotta A tékozló fiú budapesti premierjét. Az év premierjeiről szólva az igazgató kiemelte a Bozsik Yvette Társulat Carl Orff zenéjére készült Antigoné című darabját és a Budapest Táncszínház fiataloknak szóló Boundless című produkcióját. A 35 éves Győri Balett a Táncszínház közreműködésével mutatta be a fővárosban a Generációk című ünnepi darabját. Az igazgató elmondta, hogy a nagy néptáncegyüttesek és a nagy vidéki balett-társulatok mellett a színházi tagozatok (Miskolci Balett, Kecskemét City Balett, GG Tánc Eger, Dunaújvárosi Bartók Táncszínház) is megjelentek a programban. Januárban debütált és azóta is nagy sikernek örvend a Közép-Európa Táncszínházzal közös Horda2 elnevezésű tánc/színházi nevelési program, amely májusban köznevelési díjat kapott a Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén, és amelyet februárban vidéki helyszínekre is szeretnének elvinni. Ertl Péter szerint már gondolkodnak a következő ilyen típusú projekten, amellyel szintén a 14-18 éves korosztályt szeretnék megszólítani. Az intézmény jövőre is együttműködik a Budapesti Tavaszi Fesztivállal: a Frenák Pál Társulattal közös produkcióját a Művészetek Palotájában láthatja majd a közönség. Januárban a Somi Panni vezetésével működő Sivasakti Kalánanda Táncszínház új előadását, február és március folyamán Kulcsár Noémi és a Badora Társulat premierjeit tűzi műsorra. Az intézmény és a Magyar Táncművészek Szövetsége jövőre is nagyszabású gálaesttel ünnepli a tánc világnapját. A hagyományosan a Budapest Táncfesztivál végéhez időzített rendezvényt 2015-ben Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója rendezi. A fesztivál egyik különlegessége a spanyol Rojas y Rodríguez társulat Titanium című előadása lesz, amelyben kilenc férfi táncos élő zenei kíséret mellett három féle stílust - hagyományos flamenco, hip hop és streetdance - ötvöz. Az igazgató szerint a vendégelőadók meghívásakor mindig fontos szempont, hogy a magyar táncszakma számára is új élményt kínáló produkciót hozzanak Magyarországra. Jövő nyáron nem lesz fesztiválja az intézménynek, ám egy évre rá már szeretnének kilépni a Millenáris Teátrumból és szabadtéri programokkal várni a látogatókat. A 2014-es év sikereiről szólva az igazgató kiemelte, hogy a táncszínház már 2004 óta jelen van a kétévenkénti düsseldorfi nemzetközi táncvásáron, amelyre idén egy nagyobb delegáció látogathatott ki az intézmény szervezésében. "A táncélet nemzetközi stábja is akkor jön inkább Magyarországra, ha van személyes kapcsolat és van miért ide utazni" - húzta alá az igazgató.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés