Átvette az aranylemezt Rost Andrea

2015. március 18. 15:39, szinhaz.hu

Aranylemez lett Rost Andrea operaénekes Colours című áriaalbuma. A művész szerdán vette át a bekeretezett elismerést Szabó László Zsolttól, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatójától az MTVA által 2013-ban kiadott felvétel után. "Egy ilyen áriaválogatást sokkal nehezebb elkészíteni, mint egy teljes operát felénekelni, mert nekem kellett eldöntenem, mi kerüljön a lemezre. A 11 áriának lett egy egymásból következő íve, annak ellenére, hogy a címének megfelelően színes gyűjtemény" - mondta Rost Andrea az MTI-nek a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével készült lemezről az MTVA székházában. Szabó László Zsolt az eseményen kiemelte: a Colours egy év alatt több mint 2000 példányban kelt el, ami különösen nagy dolog komolyzenei album esetében. Hozzátette: a közszolgálati média mindig az értéket szereti támogatni. Az aranylemez-átadón jelen volt Kovács János, a lemez karmestere, valamint Matz László, a Colours zenei rendezője is. Az anyagon Gounod, Offenbach, Bizet, Puccini, Leoncavallo és Verdi operáiból hallhatók áriák a Kossuth-díjas szoprán énekes előadásában. Rost Andrea felidézte, hogy a Colours Gounod Rómeó és Júlia című operájának részleteivel, Júlia ariettájával kezdődik, ezzel debütált végzős zeneakadémiai növendékként az Erkel Színházban 1989 januárjában. "Úgy érzem, jó válogatás született eddigi és tervezett repertoáromból". Az anyag végén Verdi Otellójának Desdemonájához érkezik Rost Andrea, amely az albumon szereplők között a legdrámaibb szerep. Mint azt az énekes még a lemez megjelenésekor az MTI-nek elmondta, a Magyar Rádióban korábban készült felvételeket néhány újjal egészítették ki; Leoncavallo Bajazzók című operájából a Rost Andrea által korábban színpadon még sohasem játszott Nedda áriája is felkerült az anyagra. A Colours anyagát 2013 óta országszerte bemutatta Rost Andrea, 2015-ben a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekarral volt kisebb turné Székesfehérváron, Szombathelyen és Veszprémben. Ezeken az estéken a művésznő beszél is, elmondja az áriákhoz fűződő személyes történeteit. Mint szerdán az MTI-nek elmondta, szeretne egy lemezt készíteni zenekari dalokkal, ezen szerepelne Alban Bergtől a Hét korai dal, Wagner Wesendonck-dalai, illetve Richard Strausstól a Négy utolsó ének. "Régi álmom, hogy ha már ezeket elénekeltem koncerten, milyen szép lenne lemezre is rögzíteni. Nem is tudom, ez a három együtt szerepel-e egy énekesnőtől lemezen". Rost Andrea azt mondta, bár sokszor temetik a komolyzenét, az aranylemez is bizonyítja, hogy még mindig megvan a közönsége Magyarországon. Kitért arra, hogy idén szeptemberben Bartók A kékszakállú herceg várában szopránként fogja Juditot énekelni a Concerto Budapest kíséretében, Keller András vezényletével a Zeneakadémián. Rost Andrea 2016 őszé Puccini Toscájában fog címszerepet énekelni a Magyar Állami Operaházban Eszenyi Enikő rendezésében, de ezt megelőzi a 2016 júliusi bemutató a VeszprémFesten. Forrás: MTI

Tovább a teljes cikkre...

Keresés